A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) reggel 9 órakor közli a lakásépítésekről és a kiadott építési engedélyekről első féléves elemzését. Az első negyedévben 1692 új lakás épült, ami 51 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. A
kiadott lakásépítési engedélyek száma 1654 volt, ami 20 százalékos növekedést jelentett a 2013. január-márciusi adathoz képest.

Az Államadósság Kezelő Központ 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció tart, 40 milliárd forint tervezett mennyiségben.

Fontos ingatlanpiaci adat jelenik meg délután 3 órakor az Egyesült Államokban, a húsz nagyvárost vizsgáló S&P Case-Shiller májusi lakásárindexe. Áprilisban 1,1 százalékkal drágultak a lakások, ami éves alapon 10,8 százalékot jelentett. Az előrejelzés májusra 10,1 százalék.

Délután 4 órakor júliusi fogyasztói bizalmi indexet is publikálnak az USA-ban. A Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi indexe júniusban 85,2 pontra emelkedett a májusi 82,2 pontról. Az elemzők júliusra is némi javulást várnak, 85,5 pontot.