Pénteken teszi közzé a KSH a bruttó hazai termék (GDP) második negyedéves részletes adatait. Az előzetes adatok szerint 2,7 százalékkal nőtt a GDP április-júniusban az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az első negyedévi 3,5 százalékoshoz képest mérséklődő növekedési ütem hátterében elsősorban a mezőgazdaság teljesítményének csökkenése áll.

Az Egyesült Államokban hazai idő szerint délután fél háromkor jelenik meg a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak számának augusztusi változásáról adat. Ez a júliusi 215 ezer fő után az előrejelzés szerint augusztusban 217 fős emelkedést mutathat. (Az ADP kutató intézet napokban közzétett foglalkoztatottsági jelentése szerint augusztusban a magánszektor nem mezőgazdasági ágazataiban 190 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban.)

Pénteken az amerikai munkanélküliségi rátát is közlik, amely a júliusi 5,3 százalék után kissé csökkenhet, 5,2 százalékra a szakértők előrejelzése szerint.