Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az előző rekord 2009 májusában született, de még akkor is csak 49,6 százalékon állt. A szociális elemző és előrejelző intézet jelentése szerint ez logikusan következik a népesség reáljövedelmének csökkenéséből és a szegénység növekedéséből. Közismert tény, hogy minél szegényebb egy háztartás, bevételének annál nagyobb részét költi élelmiszerre.

Vlagyimir Putyin elnök a napokban tartott nyilvános fórumán elismerte, hogy a nyugati szankciókra válaszul bevezetett orosz élelmiszer-behozatali embargó következtében emelkedtek az élelmiszerárak, azonban azt ígérte, hogy az árak stabilizálódni, sőt csökkenni fognak, ahogy a piac telítődik a hazai árukkal.

Véleménye szerint azonban az embargó elérte a célját, a hazai termelés fellendítését, ami kulcsfontosságú a vidéken élő 40 millió orosz számára. Megnyugtatta a parasztokat, hogy az előre látható jövőben nem oldják fel az embargót, és az olcsó nyugati termékek nem fogják elárasztani az orosz üzleteket. A gazdák ugyanis attól tartanak, hogy ebben az esetben nem lesznek képesek visszafizetni a termelésük korszerűsítésére és növelésére felvett bankhiteleket.