Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A meghallgatáson a miniszter rendkívül határozottan hangsúlyozta a törvényhozók előtt: soha nem vezette félre a kongresszusi politikusokat azzal kapcsolatban, hogy mit tudott a kampánycsapat munkatársainak az oroszokkal fenntartott kapcsolatairól.

"Nem fogadom el és visszautasítom azon vádakat, miszerint eskü alatt valaha is hazudtam volna. Az egész hazugság" -  jelentette ki Sessions.

A miniszter a tavalyi elnökválasztási kampány idején Donald Trump külpolitikai tanácsadó bizottságának vezetője volt. Az Oroszországgal kapcsolatos összes vizsgálatból azonban kivonta magát, ezért nevezte ki helyettese, Rod Rosenstein Robert Muellert, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt igazgatóját a Donald Trump munkatársai és oroszok között a tavalyi elnökválasztási kampányban történt esetleges összejátszás kivizsgálására.

Sessionst a keddi meghallgatáson Trump kampánycsapatának egyes volt munkatársairól kérdezték, így például két másik volt tanácsadóról, Carter Page-ről és George Papadopoulosról. Page korábban azt nyilatkozta, hogy tájékoztatta Jeff Sessionst oroszországi útjáról, Papadopoulos pedig bűnösnek tartva magát, elismerte, hogy hazudott az FBI-nak az orosz kapcsolatairól.

A miniszter kedden a törvényhozóknak elmondta: nem emlékszik, hogy találkozott volna Carter Page tanácsadóval. Majd közölte: eleinte ugyan nem ötlött fel neki, de most már emlékszik, hogy George Papadopoulosszal tudatta: nincs felhatalmazása arra, hogy Donald Trumpot képviselje orosz kormánytagoknál.

Sessions korábban mindig cáfolta, hogy bármit is tudott volna Donald Trump kampánycsapata munkatársainak orosz tisztségviselőkkel történt találkozóiról. A meghallgatáson az igazságügyi miniszter - kérdésre válaszolva - közölte: "nagyon gyorsan" döntés várható arról, hogy indítanak-e nyomozást Hillary Clinton elektronikus levelei ügyében. Sessions leszögezte: a képviselők "biztosak lehetnek abban, hogy a döntést politikai befolyásolástól mentesen, korrekt és megfelelő módon" hozzák majd meg.

Hillary Clinton elektronikus leveleinek ügye a kampányban végig téma volt. A volt demokrata párti elnökjelölt, korábban az Obama-kormány külügyminisztere ugyanis a külügyi tárca irányítójaként nemcsak a hivatalos e-mailjeit és ezzel a biztonságos külügyi szervert használta, hanem magánszerveren is bonyolított hivatalos levelezést. Így felmerült a gyanú, hogy szigorúan bizalmas és titkos információk is kikerülhettek a a minisztériumból.

(Fotó: Alex Wong/Getty Images/AFP)