Ha a csípős, sőt durva szóváltás sportágában is rendeznének olimpiát, akkor biztosan két bostoni vívná a döntőt: egyikük az amerikai nagyváros olimpiai jelentkezése mellett, másikuk ez ellen érvelne a végkimerülésig tartó mérkőzésen - kezdi tudósítását a városban kialakult hangulatról az AP. A hírügynökség cikkének címe jól jellemzi a helyzetet: F-bombák, üvöltözés: barátságtalan vita a bostoni olimpiai jelentkezésről.

Az f-bomba (F-bomb) szó a verbális sértegetés legdurvább szintjét jelzi, az "f" betű egy olyan angol szóra utal, amely magyarul "b"-vel vagy szintén "f"-fel is kezdődhet. A jelentkezés körüli csetepatét nyilvános meghallgatások, illetve olyan jelenetek színezik, amelyekben a felek azon versenyeznek, hogy ki tudja leüvölteni a másik fejét. Mindkét oldal a zaklatással felérő sértéseket vagdos a másik fejéhez.

Rémtörténetek

A vita elfajulása azzal a veszéllyel jár, hogy képtelenek leszünk szót érteni egymással, végül a odaveszhet a civil tartásunk is - véli Ed Lyons, az olimpiát támogató bostoni aktivista, aki a közösségi médiában kapott hideget-meleget. A vitatkozók nem tartják be az illemszabályokat, rosszindulatúak. Aggaszt, hogy ha ez így megy tovább, akkor hova fajulhat egymás verbális inzultálása - teszi hozzá.

Britni de la Cretaz szociális munkás, aki az ellenzők egyik csoportja, a No Boston 2024 mozgalom tagja hasonlókról számol be. Nemrégiben részt vett egy nyilvános rendezvényen, amelyen egy hölgy megfogalmazta aggodalmait azzal kapcsolatban, hogy milyen hatással lennének a játékok az alacsony jövedelmű emberek életére. Erre egy férfi bekiabálva hülye p...-ának nevezte. De la Cretaz olyan agresszívnek és fenyegetőnek tartja a légkört, hogy már aggódik a saját testi épségéért is. A közösségi oldaluk fórumáról kimoderáltak olyanokat, akik trágár és megalázó modorban vitatkoztak.

Lanyha lelkesedés

Boston jelentkezésének előkészítése gyorsan nyögvenyelőssé vált, amikor a kétkedők feltették a kérdést: mennyi közpénzbe fog fájni, hogy az amúgy is túlnépesedett város megrendezze az olimpiát? A közvélemény-kutatások szerint a rendezés támogatottsága nem éri el az 50 százalékot. Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának (USOC) egyik vezetője, Angela Ruggiero világossá tette, hogy nem garantálják Boston indítását a 2014-es játékokért.

Helyette Los Angeles mögé állhatnak, amely 1932-ben és 1984-ben már rendezett olimpiát. A jelölés külön tétje az észak-amerikai városok számára, hogy utoljára 1996-ban Atlantában rendeztek nyári játékokat a világnak ezen a részén, így az USA városai vélhetően igen jó eséllyel indulhatnak a 2024-es olimpiáért. Ha azonban esetleg a kispadról kellene felállítaniuk egy jelöltet az eddig biztosra vett Boston helyett, az minden bizonnyal javítaná a többi induló helyzetét.

A vitát vélhetően az izzíthatta fel éppen most, hogy a bostoni szervezők június 30-áig juttatják jel a jelentkezési dokumentumokat az USOC-hoz. A végső határidő szeptember 15-e: erre az időpontra várja a pályázatokat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amely 2017-ben dönt a rendező "személyéről". Biztosan ringbe száll Róma, Hamburg és várhatóan ott lesz a rajtnál Párizs és Budapest is.

Csapások a támogatókra

A jelentkezés támogatói az utóbbi időben két komoly csapást is elszenvedtek. Az egyik az volt, amikor kiderült, hogy a bostoni olimpia megrendezésére a vártnál több közpénzt kellene fordítani. Az egyik helyi újság megszerezett egy az USOC-nak készült prezentációt, amelyből kiderült, hogy nem csupán a biztonsági intézkedések és az infrastruktúra-fejlesztések költségeit kellene az adófizetők pénzéből állni, hanem másra is költenie kellene a helyhatóságnak. A szervezőket súlyosan blamálta, hogy korábban azt állították: csak ez a két terület vinne el közpénzeket.

További rossz hír volt a támogatóknak a FIFA múlt héten kirobban korrupciós botránya. A Boston 2024 ellenzői nem haboztak beültetni a bogarat az átlagos városlakó fülébe, miszerint a a NOB semmivel sem jobb szervezet a megvesztegetések szempontjából, mint a foci-világszervezet.

Mindenki a jövőért harcol

Az eldurvult vita miatt ma már az a kérdés felvetődik, hogy vajon önmagában az elmérgesedett légkör nem teszi-e lehetetlenné, hogy Bostonba költözzön a békét szimbolizáló olimpiai láng? Corey Dinopoulos, a Boston 20124 szervező bizottságának társalapítója elszomorítónak tartja, hogy egy világváros ilyen képet mutat magáról. Szerinte mindenkinek meg kellene nyugodnia.

Azzal érvel, hogy a játékokhoz kapcsolódó fejlesztésekkel valójában a város következő 15 évét alapozzák meg. Ezt persze nem lehet elintézni egyik napról a másikra, türelemre és megfelelő vitastílusra van szükség a döntések meghozatalához. A rendezést ellenző de la Cretaz ugyanezzel érvel. Az emberek azért tesznek fel kérdéseket, mert törődnek a városuk jövőjével - mondja. Ha nem ez vezérelne minket, nem vennénk részt a olimpiával kapcsolatos rendezvényeken - teszi hozzá.