Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egy korábbi telekomcég-menedzser, a szakértők szerint technokrata politikus lesz Finnország következő miniszterelnöke - jelentette a Reuters. A hét végi parlamenti választáson a Juha Sipila vezette Centrum Párt kapta a legtöbb szavazatot, ám nem eleget ahhoz, hogy Sipila egyedül kormányt alakíthasson. A párt győzelme arról tanúskodik, hogy a finneknek furcsa ízlésük van, ha politikáról van szó.

Sipila ugyanis a bérek befagyasztásával és a költségvetési kiadások lefaragásával kampányolt, amelyek szerinte segítik helyreállítani a finn gazdaság versenyképességét. Ellenfele, a NATO- és EU-párti Alexander Stubb négyéves kormányzás után kénytelen állást változtatni. Vezetése alatt a gazdaság stagnált, miközben a koalíciós pártok végeláthatatlan veszekedést folytattak egymással.

Három évvel ezelőtt elkönyvelték, hogy a Centrum Párt egy halódó politikai mozgalom, most rácáfoltunk erre - mondta Sipila támogatói előtt. Finnország nagyon nehéz helyzetben van, rendkívüli együttműködési készségre van szükség ahhoz, hogy legyűrjük a gondokat. Ami az utóbbit illeti, ez nem lesz egyszerű, ugyanis könnyen előfordulhat, hogy koalíciót kell kötniük Finnország euroszkeptikus pártjával.

Nagy nem

A Centrum 49 helyet szerzett az új parlamentben, miközben a radikális Finnek Pártja (korábban Igaz Finnek) 38 hellyel a második lett. Az eddig kormányzó Nemzeti Koalíciónak 37 hellyel kell beérnie, míg a balközép Szociáldemokraták 34 honatyát küldenek a parlamentbe. Elemzők szerint a bevándorlóellenes Finnek Párja előretörése beleillik ezeknek a politikai erőknek az előretörésébe: tavaly a hasonló irányzatú Svéd Demokraták harmadiknak futottak be a szomszédos ország választásán.

Miközben a pártok egy része hangsúlyozza, hogy nem áll szóba radikális politikai erőkkel, Sipila nem zárkózott el ettől. Ez rossz hír a görögöknek, ugyanis így várhatóan a finn parlament semmilyen további segélycsomagot nem szavaz meg Athénnek, márpedig enélkül nem remélhetnek pénzt az eurótagállamoktól. Timo Soini, a Finnek Pártja első embere szerint ez a változás már csak azért is jó lesz, mert a helyzet már nem lehet rosszabb a mostaninál.