A lengyel energiaügyi miniszter, Krzysztof Tchórzewski bejelentette, hogy elindul a verseny azért, ki tervezheti meg a lengyel elektromos autó karosszériáját - tudósított a gazeta.pl. A nemzeti villanyautó az előzetes feltételezések szerint kicsi, A osztályú, városi jármű lesz, azaz hossza nem haladja majd meg 3,7 métert. Egy egy töltéssel 250 kilométert kell megtennie.

A projektet az ElectroMobility Poland vezeti és felügyeli a kormány támogatásával. A vállalkozást a négy legnagyobb lengyel energiaipari cég, az Enea, az Energa, a Turon és a PGE hozta létre. Az új autót négy lépésben akarják kifejleszteni, amelyből az első a karosszéria megtervezése lesz.

Biztos tetszeni fog

Ennek a szakasznak 2017 közepéig kell lezárulnia. A legjobbnak minősülő öt látványterv készítői 50-50 ezer zlotys (3,6 millió forint) díjat kapnak. A második lépésben tervezik meg a prototípust, akik ebben a fordulóban is részt vesznek, már 100 zlotys jutalomra számíthatnak.

A harmadik szakasz a kis szériában elkészülő prototípusok tesztelése. Ha minden jól megy, ezek a járművek jövő tavasszal már az utakon lesznek - és itt kapcsolódik be a nép. A végső karosszériaváltozatot a széles nyilvánosság bevonásával akarják kiválasztani.

A gyártásra az állam 49 és magánvállatok 51 százalékos részvételével felálló vállalatot akarnak létrehozni. A tervezés szakaszaiban részt vevő fejlesztőknek a díjakon kívül tulajdonrészt is ajánlanának a cégben. A kormány azt szeretné, hogy 2025-ben már egymillió elektromos autó közlekedne a lengyel utakon.