Felgyorsult az infláció az euróövezetben

Felgyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme januárban az euróövezetben - közölte pénteken az Eurostat.
MTI, 2016. január 29. péntek, 11:37

Az Európai Unió statisztikai hivatalának első gyorsbecslése szerint az eurózóna 20 tagállamában januárban 0,4 százalékkal emelkedett a fogyasztói árindex a múlt év első hónapjához képest a decemberi 0,2 százalékkal szemben. Tavaly januárban még 0,6 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak.

A legnagyobb mértékben a szolgáltatások drágultak, ebben a szegmensben 1,2 százalék volt az áremelkedés a decemberi 1,1 százalék után. A nem energiaipari ipari javak ára 0,7 százalékkal ment feljebb, míg decemberben csak 0,5 százalék volt az áremelkedés. Az energiaárak esésének üteme kissé lelassult, ebben a szektorban januárban 5,3 százalékkal csökkentek az árak a decemberi 5,8 százalékkal szemben.

Az Eurostat gyorsbecslése nem terjed ki az az unió egészére. A hivatal legutóbbi jelentése szerint az Európai Unióban decemberben 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak éves összehasonlításban a novemberi 0,1 százalékos emelkedés után. 2014 decemberében még 0,1 százalékkal csökkent a fogyasztói árindex.

HOZZÁSZÓLÁSOK