Amerikai tudósok azt állítják, hogy olyan új technológiát fejlesztettek ki, amely képes sokszorosára növelni a hagyományos villanykörték, vagy szakszerűbben: izzók hatásfokát. A Thomas Edison nagy találmányai között szereplő fényforrást számos országban kitiltották az áruházakból, mert új versenytársaihoz képest túlságosan energiapazarló volt.

A BBC azonban most arról tudósít, hogy az amerikai MIT tudósai megoldást találtak erre a problémára, ami feltámaszthatja az 1880-as években született és az elmúlt években nyugdíjazott villanykörtét. Az újdonságtól sokat elárulhat, hogy a BBC a Nature Nanotetchnology című tudományos lapban megjelent cikk alapján számol be róla.

Tisztes karrier

A hagyományos izzó alapvető működési módja a termék jelentős modernizációja ellenére 130 éven át változatlan maradt. A zárt üvegbúrán belül egy vékony fémszál izzik 2700 Celsius-fokon, kisebb részben fénnyé, sokkal nagyobb részben hővé alakítva az elektromos energiát.

Az izzók halálos ítéletét az alapozta meg, hogy csak az energia 2-3 százalékát alakítják át fénnyé, míg versenytársaik, a fénycsövek és a LED-es lámpák legalább 13 százalékot tudnak. Hátrányuk, hogy drágábbak a hagyományos izzóknál.

A zöldek évtizedek óta kampányoltak a villanykörték ellen, amelyben a klímaváltozáshoz hozzájáruló energiapazarlás egyik vétkesét látták. Végül az EU-ban és Kanadában kivezették a terméket a piacról, az USA-ban pedig visszafogták az importját.

Csavaros fordulat

A MIT szakemberei úgy gondolják, hogy képesek a villanykörte gyengeségét, azaz az óriási hőveszteséget az előnyére fordítani. A nanotechnológia segítségével olyan szerkezetbe fogják az izzószálat, amely a fényt átengedi, de a szökésben lévő infravörös sugárzást elcsípi, és visszaveri azt a szálra, amely újra elnyeli a hőt, majd fényként visszasugározza a környezetbe.

Az újítás lényege nem a felhasznált új anyagban van, hanem abban, ahogy azt elrendezik, ugyanis ez teszi lehetővé a távozó fény- és hőhullámok eltérő kezelését - fejtegette a BBC-nek Ognjen Illic, az említett tudományos szakcikk egyik társszerzője.

Számításaik szerint 40 százalékos hatékonyságot is elérhetnek, ami két-háromszorosával múlná felül a legjobb LED-es fényforrások teljesítményét. Eddig olyan újfajta villanykörtét sikerült előállítaniuk, amely az áram 6,6 százalékát alakította fénnyé.

Lesz-e feltámadás?

A kérdés most már az, hogy az laboratóriumi újításból lehet-e ipari-gazdasági innováció. Mások is foglalkoztak a villanykörte lehetőségével Edison korában, ám ő volt az, aki olcsón előállítható, több mint tíz órán át működőképes terméket csinált a koncepcióból- fejtegeti Marin Soljacic, a szakcikk másik társszerzője.

Most ugyanezt a problémát kell megoldani ahhoz, hogy a villanykörte visszakerüljön a boltokba. A kutatók úgy vélik, hogy a technológia, amit az izzóhoz kifejlesztettek, máshoz is használható lehet. Így ha a villanykörtét nem is sikerül feltámasztaniuk, nem vész kárba az újításuk.