A magyar gazdaság folytatta a felzárkózást az európai unió átlagához - nyilatkozta az M1-nek Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára kedden a KSH által kiadott friss GDP-adatokra. Az Eurostat is publikálta az uniós és eurózónás GDP adatok tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó gyorsbecslését.

Ha a most közzé tett Eurostat-adatok alapján megnézzük a magyar gazdaság teljesítményét, lehet, hogy igazolva látjuk a kormányzati kijelentést, miszerint felzárkózunk/felzárkóztunk az uniós átlaghoz, viszont Magyarország teljesítménye a régiós társakhoz képest még mindig nem annyira szívderítő.

Az Eurostat negyedik negyedéves előzetes adatai az mutatják ugyanis, hogy a visegrádi országok között továbbra is sereghajtók vagyunk, a magyar 2016-os negyedik negyedéves 1,5 százalékos adathoz a cseh növekedés áll a legközelebb 1,7 százalékkal, a szlovák és a lengyel bővülési ütem ugyanis 3 százalék közelében járt.

Az igazán látványos a román adat volt, hiszen keleti szomszédunk 4,8 százalékkal messze a leggyorsabban növekvő gazdaság volt a régiónkban a rendelkezésre álló adatok alapján. Ehhez legközelebb a bolgár növekedés állt 3,4 százalékkal.

A GDP alakulása egyes uniós országokban (év/év, százalék)
Tagállam2016.  IV. n.-év
2016 (éves átlag)
EU281,81,8
Eurózóna1,71,7
Magyarország1,51,8
Bulgária3,43,5
Románia4,84,8
Lengyelország3,12,9
Csehország1,72,3
Szlovákia2,93,3
Forrás: Eurostat, Napi.hu-gyűjtés

Az éves átlagot tekintve az eredmény még rosszabb, azaz még nagyobb a lemaradásunk - persze nem az uniós vagy az eurózónás átlaghoz képest - a velünk egy "súlycsoportba" sorolt gazdaságokkal szemben. A visegrádi országok között szintén utolsó a magyar gazdaság 1,8 százalékos ütemmel, a cseh gazdaság 2,3, a lengyel 2,9, a szlovák 3,3 százalékával szemben.

A román gazdaság ebből a szempontból is messze a legjobban teljesítő gazdaság volt, 4,8 százalékos éves átlagos növekedéssel 2016-ban.

Forrás: Eurostat. Napi.hu-gyűjtés

 

Negyedéves összehasonlításban a magyar gazdaság az előző negyedévhez képest 0,4 százalékkal nőtt az Eurostat most kiadott adatai szerint. A tavalyi év utolsó negyedévében a visegrádi országok között a leglassabb növekedést ezúttal a cseh gazdaság produkálta az előző negyedévhez képest, 0,2 százalékos bővüléssel.

Ezt követte a magyar gazdaság, majd a szlovák 0,8 és a lengyel 1,7 százalékkal. Utóbbi ebben az összehasonlításban erősebb növekedést ért el, mint az egyébként éllovas román gazdaság, amely a 2016 harmadik negyedévéhez képest 1,3 százalékkal bővült. A bolgár gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben 0,9 százalékkal gyorsult az azt megelőző negyedévhez képest.