Fico és Orbán mögött gyanúsan hallgatnak a lengyelek - mi a titok?

Lengyelország súlyos hallgatásba burkolózott abban a vitában, amely az élelmiszerek kettős - keleti és nyugati - minőségével kapcsolatban bontakozott ki az EU-ban. Melyik oldalon állnak: a visegrádi négyekén vagy az exportcégekén?
Barabás Júlia, 2017. november 1. szerda, 16:23

Hónapok óta tart a vita abban az ügyben, hogy egyes élelmiszerek azonos márkanév alatt, azonos csomagolásban más minőségben érkeznek Nyugat-, illetve Közép-Kelet-Európába, így Lengyelországba is - emlékeztet a Business Insider lengyel kiadása. Miközben a visegrádi négyek három tagállama vagy Románia tiltakozik és vizsgálatokat indítanak az ügyben, a lengyel hatóságok hallgatnak.

A probléma nem csupán az élelmiszerek területén jelentkezik, ugyanez a helyzet a ruházati, a tisztasági vagy az elektronikai termékekkel. A gond nem új, azok az országok, amelyek később lettek az unió tagjai, már néhány éve felfigyeltek a jelenségre, de most együtt emelik fel szavukat a megkülönböztetés ellen.

Nem vizsgálódnak

A termelők azzal védekeznek, hogy nem sértenek jogszabályt, mert áruik minősége belül marad a tűréshatárokon. Az Európai Bizottság támogatja az érintett tagállamok vizsgálatait a vitás kérdésekben. Ugyanakkor miközben a magyarok, a szlovákok, a csehek, a szlovének saját elemzést készítettek ez ügyben, a lengyelek passzívak maradtak. Varsóban azt mondják, a kormánynak nincsenek meg az eszközei az ilyen típusú vizsgálatokhoz.

A lengyel sajtó szerint ez nem lehet a véletlen műve. A kormány és az államfő elítéli a kettős minőséget és támogatja a visegrádi csoportot. Ugyanakkor a fejlesztési minisztérium tart attól, hogy ebből a vitából a lengyelek nem jól jönnek ki.

A szaktárca nem akarja elveszteni a potenciális céges befektetőket. Mateusz Morawiecki pénzügyminiszter a lengyel termelőket félti. Lengyelország a régió legnagyobb élelmiszer-exportőre, ami azzal járhat, hogy rosszul jöhet ki a vitából.

A nyitókép forrása: Shutterstock.com

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

monica_schuster, 2017.11.02 07:09

...persze, hogy kézzel-lábbal ellenkeznek a lengyelek, mert ott gyártják a keleti piacra az árúkat- élelmiszer, kozmetika, tisztitószerek, stb. Hatalmas mennyiségeket gyártanak és több nyelvű a csomagolás - cseh, lengyel, szlovák, magyar, orosz, ukrán, stb. Csak összehasonlitásképpen: vettem egy élelmiszer multinál 4 doboz mélyhütött halat,melyen akkor angol, német, francia felirat volt magyar cimkével, csodálatos fehér húsú hal volt benne brokkoli sajtos mártással leöntve. Fenomenális ize volt. Legközelebb is vettem, de akkor már Kelet - Europai feliratos volt. Elővigyázatosságból 1 dobozt csak. Kinyitva és megsütve a hal szürke és büdös volt. Az ára ugyanannyi volt mint a csodás Nyugat EU-s feliratú.Most akkor a Kelet - EU-ban élő 2.osztályú polgárok,akiknek minden jó, még a legalja lengyel halgyárban összekotort selejt nyugati áron értékesitve? Ugyanez jellemzi a kozmetikát, mivel lengyel alapanyagból készül a termék, mely bőrkárositó és agressziv vegyszert tartalmaz. Ma már csak a DM saját márkás termékeket veszem meg, amivel semmi baj. Tehát nem kell bemagyarázni, hogy ugyanaz van a csomagolásokban,mint amit Nyugat-EU-ba szállitanak. NEM IGAZ!!!!! Átverés magas fokon a nagy profit, silány minőség, mely káros az egészségre is. De ez a multikat nem érdekli, csak a profit. Egyszóval EU nem EU. Kelet EU nem egyenlő a Nyugat EU-val. 2.osztályú tagállamok a multik profitját triplán növelik a Kelet -EU-s polgárok egészségének a kárára. A drasztikus vegyszer amit a termékek gyártásánál alkalmaznak, káros az egészségre -allergiát idéz elő, de itt a multik csak a profittal számolnak. Nem minden allergiás a parlagfűtől lesz beteg, hanem a sok vegyszertől, amit napi szinten használnak. De kinek van esélye egy multi gyártóval szemben?????? Max annyi az esély , hogy a terméket nem veszi meg a polgár, igy jelezve, hogy rossz a minőség.....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html