Az előző, januári prognózishoz képest nem változtatott a kormány az idei várakozásán, a jövő évre viszont most először közölte várakozásait. Sigmar Gabriel kifejtette azt is, hogy az Európai Központi Bank laza monetáris politikája, a gazdaság fellendítését célzó pénznyomtatásnak és a kamatok csökkentésének politikája immár elérte korlátait, és az euróövezeti kormányokon a sor, hogy segítsenek azzal, hogy megtakarítás helyett beruháznak.

Egy központi bank nem tudja egyedül megoldani a növekedési válságot, nem tudja pótolni az offenzív beruházási politika hiányát - fogalmazott a miniszter, aki egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy a pénznyomtatás nem fenntartható gazdaságpolitika.

A német kormány arra számít, hogy az állami kiadások a tavalyi 2,4 százalékos emelkedés után idén 3,8 százalékkal, jövőre pedig 2,2 százalékkal növekednek az euróövezet legnagyobb gazdaságában.

Az állóeszköz-beruházások a tavalyi 2,2 százalék után idén 2,6 százalékkal, 2017-ben pedig 2,7 százalékkal bővülnek, míg a belső kereslet a tavalyi 1,6 százalékos emelkedés után 2016-ban 2,6 százalékkal, jövőre pedig 1,9 százalékkal nő.

A német gazdaság hagyományosan erős pillére, a külkereskedelem idén és jövőre is fékezi majd a növekedést. Az export a tavalyi 5,4 százalék után idén 2,9 százalékkal, jövőre pedig 3,7 százalékkal bővül, míg az import a tavalyi 5,8 százalék után 2016-ban 5,2 százalékkal, 2017-ben pedig 5,0 százalékkal emelkedik.

Az infláció a tavalyi 0,3 százalékról idén 0,5 százalékra, jövőre pedig 1,7 százalékra nő a kormány várakozásai szerint.

A gazdaság idén és jövőre is növekedni fog, alapvetően a belső fogyasztásnak köszönhetően - hangoztatta Sigmar Gabriel, kiemelve a munkaerő-piaci helyzet szilárdságát és a bérek emelkedését.

A miniszter hangsúlyozta azt is, bízik abban, hogy Németország megbirkózik a menekültáradat jelentette kihívásokkal. Tavaly több mint egymillió bevándorló érkezett Németországba. Ez a munkanélküliség kismértékű növekedését eredményezi majd, amikor az érintettek megkapják a menekültstátust és elkezdenek munkát keresni.

A vezető német gazdaságkutató intézetek a múlt héten közzétett legfrissebb előrejelzésükben rontották a német gazdaság növekedésére vonatkozó adataikat. Becslésük szerint idén a német hazai össztermék (GDP) 1,6 százalékkal növekedhet, lassabban a kormány várakozásánál, és a kutatók 2015. őszi felmérésében jelzett 1,8 százaléknál. Az intézetek 2017-re - a kormánnyal összhangban - 1,5 százalékos GDP-növekedést jeleznek előre.