Marianne Thyssen elmondta, noha az ifjúsági munkanélküliség továbbra is sok tagállamban komoly aggodalomra ad okot, a fiatalok uniós munkaerőpiaci teljesítménye 2013 óta általánosságban felülmúlta az elvárásokat.

Az ifjúsági garancia és az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés végrehajtása főbb eredményeit bemutató jelentés szerint az uniós programok segítségével hozzávetőleg 9 millió fiatal élt a neki felajánlott - az esetek többségében állásajánlati - lehetőséggel.

A biztos elmondta, hogy az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés - amely 6,4 milliárd euró (1 euró mintegy 310 forint) összegű célzott finanszírozást mobilizál uniós szinten - központi szerepet játszott abban, hogy a tagállamok rövid idő alatt nemzeti ifjúsági garanciarendszereket hoztak létre. Ezen felül több mint 1,4 millió nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő fiatalnak nyújtott közvetlen támogatást azokban a régiókban, ahol erre a legnagyobb szükség volt.

Tovább emelnék a keretet

Az uniós bizottság tájékoztatása szerint 2015-ben 30 százalékra emelte az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésre elkülönített költségvetési előirányzatból a támogatásra jogosult tagállamoknak juttatott előfinanszírozás arányát, hozzávetőleg 1 milliárd euróra növelve az előfinanszírozás összegét.

Az elért eredményekre tekintettel a bizottság a közelmúltban az ifjúsági garanciarendszer megvalósítását szolgáló költségvetési források növelését indítványozta, azt javasolva, hogy 1 milliárd euróval bővüljön az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésre vonatkozó külön költségvetési előirányzat, és ezt további 1 milliárd euró egészítse ki az Európai Szociális Alap (ESZA) forrásaiból.

Ennek a 2 milliárd eurónak köszönhetően hozzávetőleg 1 millióval több fiatal részesülhet támogatásban 2020-ig azokban a tagállamokban, amelyeket a leginkább sújt a munkanélküliség. A bizottság hangsúlyozta, hogy bővíteni kell az ifjúsági garanciát, fel kell gyorsítani az ifjúsági garanciarendszerek hatályba léptetését, és lendületet kell adni az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés végrehajtásának.

Sokan szorultak margóra

A bizottság elismerte, hogy további erőfeszítések szükségesek azon fiatalok esetében, akiket nehezen lehet bevonni a kezdeményezésekbe. Közéjük tartoznak azok, akik nincsenek regisztrálva az állami foglalkoztatási szolgáltatásoknál, alacsony szakképzettségűek, illetve lemorzsolódtak az iskolából, vagy akiknek kilépését a munkaerőpiacra több akadály (szegénység, társadalmi kirekesztés, fogyatékosság, diszkrimináció és egyebek) hátráltatja.

Az ifjúsági garancia politikai kötelezettségvállalást az uniós tagállamok 2013 áprilisában fogadták el, vállalva, hogy az iskolapadból kikerülő, illetve munkanélkülivé váló 25 éven aluli fiataloknak négy hónapon belül színvonalas álláslehetőséget, tanulószerződéses gyakorlati képzést, szakmai gyakorlatot vagy továbbtanulási lehetőséget biztosítanak.

Az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezést szintén 2013-ban indította útnak az unió. A kezdeményezés az ifjúsági garancia széles körű bevezetését megkönnyítő fő uniós finanszírozási program, amely kiemelt támogatásban részesíti azokat a régiókat, ahol az ifjúsági munkanélküliség meghaladja a 25 százalékot.