Andrzej Duda lengyel államfő megdöbbentette a lengyel médiát és közvéleményt azzal, hogy megvétózta a Szejm és a szenátus által elfogadott bírósági törvényt - írta a gazeta.pl. Kijelentette, hogy a bírósági rendszer ugyan reformra szorul, de nem egyezik bele abba a megoldásba, amely a legfőbb ügyésznek befolyást adna a legfelsőbb bíróság felett.

Az elnök kifejezte sajnálatát azért is, hogy a törvénytervezetet nem mutatták be neki, mielőtt az a parlament elé került volna. Szerinte "okosabb reformra" van szükség. Duda - akit a kormányzó radikális Jog és Igazságosság párt támogatásával választottak meg államfővé - számos találkozón részt vett, mielőtt meghozta döntését. Jogászokkal és politikusokkal is tárgyalt. Most arról is beszélt, hogy reméli, sikerül két hónapon belül egy megfelelő jogszabályt előkészíteni.

Ugyanakkor nem takarékoskodott az ellenzéket érintő megjegyzésekkel sem. A hatalmat választásokon kell megdönteni, nem az utcán, erre emlékeztetném az ellenzék vezetőit - mondta az elmúlt napok több tíz ezres tömegtüntetéseire utalva.

Előzmények

A lengyel szenátus szombat hajnalban jóváhagyta a legfelsőbb bíróságról (SN) szóló törvényjavaslatot. A lengyel ellenzék és az Európai Unió által is élesen bírált indítványt korábban a törvényhozás alsóháza, a Szejm is elfogadta.

A jogszabály az eddigi négy mellett három új kamarát hozna létre, megváltoztatná a bírák kinevezésének rendjét, és nyugdíjazná a jelenlegi bírákat - azok kivételével, akiket az államfő kivonna ennek hatálya alól. Az új bírákat az eddigi gyakorlatnak megfelelően az államfő nevezi ki az országos igazságszolgáltatási tanács (KRS) javaslatára.

A reform másik fontos elemét, az országos igazságszolgáltatási tanácsra (KRS) vonatkozó törvényjavaslatot már a szejm és a szenátus is a múlt héten elfogadta. Ez a jogszabály megszüntetné a 25 fős tanácsban helyet foglaló 15 bíró eddigi kinevezési rendjét, és átalakítaná magát a testületet is. A bírókat ezentúl nem a szakmai szervezetek, hanem az alsóház képviselői választanák meg.