Óriási fordulatot hozhat a hét vége: az athéni kormány, illetve az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap szakértői szinten megállapodhat a tavaly nyáron elfogadott 86 milliárd eurós harmadik görög segélycsomag második részéletének átutalásáról - jelentette a Reuters uniós tisztviselőkre hivatkozva. A misszióvezetők pénteken Brüsszelben tárgyaltak.

Az egyeztetésben ugyan semmi rendkívüli sincs, ugyanis hetekkel ezelőtt erre az időpontra időzítették, ám ez korábban is így volt, amikor esélytelennek látszott a megállapodás. A felek szombaton folytatják a tárgyalásokat. Görögországnak állítólag továbbra is többet kell ígérnie a hitelrészletért, mint amit eddig elővezetett. (Ez sem változás a korábbiakhoz képest.)

Változás napok alatt

Az athéni illetékesek is annak a reményüknek adtak hangot pénteken reggel, hogy a hátra lévő rövid idő ellenére még ezen a héten tető alá lehet hozni a megállapodást, amelyre persze még rá kell bólintaniuk az eurótagállamok pénzügyminisztereinek és kormányainak. Ha sikerül, az IMF beszállhat a program finanszírozásába.

A fordulat azért váratlan, mert még a hét elején is azzal riogattak a szakértők, hogy ha nem lesz egyezség, akkor a nyárra újra fizetésképtelenné válhat a görög állam. A hét közepén azonban kiderült, hogy Németország kész engedni az IMF nyomásának, azaz kész könnyíteni a görög adósságterheken, feltéve, hogy ez nem látszik adósságelengedésnek.

Mennyi kell?

A vita az elmúlt időszakban három szám körül csoportosult. Mekkora megtakarítást kellene elérni ahhoz, hogy a görög költségvetés 3,5 százalékos elsődleges - adósságtörlesztés nélküli - többlettel zárjon 2018-ban. Az EU szerint a GDP három százalékának megfelelő pénzt kell összekaparni, Athén szerint elég lesz egyszázaléknyi padlásseprés, míg az IMF 4,5 százalékos lyukat lát.

A tárgyalásokon a középutat, a háromszázalékos megtakarítási igényt vették alapul. Ebből a kormány tervei szerint a GDP egy százalékának megfelelő összeget a nyugdíjkassza kiadásainak mérsékléséből, további egy százalékot pedig adóemelésekből hoznának össze. Az üzemanyagok és az cigaretta áfájának emelése is szóba jöhet.

Egyszerű képlet

Az EU értékeli, hogy Görögország óriási terhet vállal a bevándorlási válság kezelésében - nyilván ez van annak hátterében, hogy hirtelen készek lezárni a november óta húzódó egyezkedést. Euklid Cakalotosz görög pénzügyminiszter úgy fogalmazott, hogy két dokumentum van: az egyiket az EU, a másikat az IMF készítette. Már csak ezeket kellene összefésülni.

A Valutaalap szakértői egyébként hónapokkal ezelőtt világossá tették, hogyan látják a helyzetet. Az adósnak is engedményeket kell tennie - előre kell lépnie a privatizációban, be kell tömnie a nyugdíjkassza lyukait, rendeznie kell a rossz hitelek leírásának ügyét - és a hitelezőnek is engednie kell - mérsékelnie kell a törlesztési terheket. Ez a két oldal egymás rovására nőhet, illetve csökkenthet.

Az új hitelrészlet ötmilliárd euróval párnázná ki a görög büdzsét, amire feltétlenül szükség van az Európai Központi Banknak, illetve az IMF-nek járó, a nyár közepéig esedékes, összesen 3,5 milliárd euró kölcsön törlesztéséhez.