Szolgáltatások
Gazdaság
Vállalatok
Tőzsde
Adózás
Ingatlan
Mellékletek
Előfizetés
Napilap
2012. február 8., szerda 7:05   (NAPI)

Fordult a svájci frank - Nostradamus jókor szólt

Verbális eszközökkel ért el érdemi frankgyengülést a svájci jegybank megbízott elnöke. Thomas Jordan egyébként már két évtizede azzal foglalkozott doktori disszertációjában, hogy milyen veszélyekkel járhat egy valutaunió létrehozása. Igaza lett.

Amennyiben az eurózóna adósságválsága eszkalálódik, még nagyobb lassulást szenvedhet el Svájc gazdasága, ami súlyos deflációs veszélyhez is vezetne - mondta Thomas Jordan, a svájci jegybank (SNB) megbízott elnöke a svájci-amerikai kereskedelmi kamara rendezvényén. (Jordan azt követően vette át az SNB irányítását, hogy az intézmény elnöke, Philipp Hildebrand január 9-én lemondott, felesége rosszul időzített devizaügyletei miatt.)

Az év elejére várt stagnálás után csak gyenge növekedés valószínű a következő negyedévekben 2012-során - tette hozzá. Jordan hangsúlyozta: a frank további erősödését meggátolni hivatott árfolyamlimit pozitív hatással volt, de a svájci cégek túlnyomó többsége számára a helyzet igencsak kihívásos maradt.

Korlátlan devizapiaci intervenció

A frank továbbra is igen erős, az SNB pedig elszánt, hogy megvédje a szeptember 6-án bevezetett 1,20-as EUR/CHF-határt, mégpedig "korlátlan devizapiaci intervencióval" - derült ki az ügyvezető elnök szavaiból. Így fogalmazott: ebben a nehéz helyzetben továbbra is elkötelezetten védjük az 1,20-as minimum árfolyamot. (A kurzus az elmúlt hetekben már ezzel a szinttel kezdett flörtölni.)

Az SNB kész bármikor, "a hétfői sidney-i piacnyitástól kezdve a pénteki New York-i zárásig" cselekedni, "nem fogunk tolerálni semmilyen, a minimumkurzus alatti ügyletet" - fogalmazott Jordan. Az üzenetből persze ezúttal sem maradhatott ki jövőben beavatkozás lehetőségét megpendítő rész: Jordan szerint a bank készen áll arra, hogy amennyiben a gazdasági kilátások és a deflációs veszélyek megkövetelik, további intézkedéseket hozzon.

A jegybankár szavai hatásosnak bizonyultak, az EUR/CHF keresztárfolyam 1,2050 környékéről 1,21 közelébe ugrott kedden.

Nostradamus az SNB élén?

Jordanra - aki a hírek szerint akár az SNB új elnökévé is avanzsálhat - egyébként is érdemes odafigyelni. A Reuters beszámolója emlékeztet arra, hogy a 2007 óta a jegybank kormányzó tanácsában ülő szakember idejekorán figyelmeztetett arra, hogy Olaszország és Görögország elvesztheti a kontrollt adóssága felett. A hírügynökség által emiatt - kérdőjelesen - Nostradamusként aposztrofált Jordan erről közel két évtizede, doktori értekezésében írt. A disszertációban arra is kitért, hogy egy valutaunió arra ösztönözhet bizonyos országokat, hogy adósságaik felhalmozásából költekezzenek, ami bankválsághoz vezethet.

Az 1994-ben - vagyis jócskán az euró bevezetése előtt - a berni egyetemen írt értekezés szerint alig lehetséges Belgium, Olaszország és Görögország számára a 60 százalékos adósságlimit elérése, sőt, utóbbi két államnak még az adósság stabilizálásához is jelentős lépéseket kell tennie.

Amennyiben különböző államadósság-szinttel rendelkező országok valutauniót alakítanak ki, a relatíve kevésbé eladósodottak számára nőnek, míg a magas államadássággal bírók számára csökkennek a kamatok. Ez az utóbbi kör számára ösztönzést jelent arra, hogy több hitelt vegyen fel, mint azt tette volna valutaunió nélkül, továbbá a kormányok elvesztik képességüket arra, hogy az infláció elengedésével vagy árfolyamleértékeléssel csökkentsék adósságukat. (Jordan vátesznek bizonyult, hiszen pontosan ez történt Görögorszgággal, Portugáliával, Spanyolországgal és Írországgal.)

Ha egy állam nem tudja visszafizetni adósságát, az a bank- és a pénzügyi szektor válsághoz vezet, amennyiben ezek az intézmények jelentős állampapír-tulajdonnal bírnak - mutatott rá Jordan. Amennyiben amiatt bénul le a pénzügyi rendszer, mert az egyes államok többé nem képesek finanszírozni magukat, végül a jegybanknak kell cselekednie, hitelezőként kimentve a fizetésképtelen államot. Amikor egy tagállam súlyos problémákkal szembesül, az unió, amely alapvetően egy szolidaritásra épülő közösség, nem tudja elkerülni, hogy pénzügyi segítséget nyújtson - fogalmazott disszertációjában a jegybankár.

Hozzászólok
ucey, 2012. február 9., csütörtök 10:40

Ma 13:00-kor Londonban kötvényvásárlásról döntenek. Valószínűleg növelni fogják a kötvényvásárlás mértékét. Aminek hatására a font gyengülni fog. Úgy öt percig. Az érdekes a visszapattanás lesz. Ott kell beszállni. A GBPCAD nagyon érdekes lesz!

Moderációt kérek Válasz erre

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
ucey, 2012. február 9., csütörtök 10:02

Jó reggelt! Köszönöm bronski az építő hozzászólásodat! A stratégiám a következő: a devizák pillanatnyi állását próbálom kiszámítani és a változásokat figyelem napos és hetes szinten. Nem devizapárra építem a stratégiát, hanem devizákra. 6 deviza változását figyelem nagy rendszerességgel (usd, eur, jpy, gbp, aud és cad), ennyi elég, ők együtt 15 párt alkotnak egymással. Híreket figyelek máshonnan is (chf, nzd, néha sek, nok), de a 6 fő deviza követése nem olyan megterhelő. A forint az euró mozgását követi, a trendek szinte ugyanazok csak nagyobbak. A forintnál viszont néha borzalmasak a spread-ek (2 százalék is lehet néha) ezért csak hosszabb távú pozíciókat érdemes nyitni, max. 1:2-es tőkeáttétel mellett. Ennél nagyobbat nyitni hatalmas lutri.

Moderációt kérek Válasz erre

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
mezike, 2012. február 9., csütörtök 9:42

@bronski:

Nagyon szépen köszi a segítségedet.

Moderációt kérek Válasz erre Előzmény

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
bronski, 2012. február 8., szerda 20:29

@mezike: COT egy indikátor alapú deviza kereskedési stratégia ha érdekel angol nyelven a következő linken bővebben tanulmányozhatod. Sok szerencsét.

http://www.babypips.com/school/the-cot-trading-strategy.html

Moderációt kérek Válasz erre Előzmény

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
mezike, 2012. február 8., szerda 11:06

@ucey:

az euró COT-ja pozitívban tudott zárni.....ilyeneket hol találsz...esetleg adsz linket?előre is köszi...legyen megalodonnnak igaza és go innen 1.3.-ig....szép is lenne....nagyon sok ijesztő adat jött ki..ha defláció lesz...akkor meg lépniük kell.

Moderációt kérek Válasz erre Előzmény

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Mind a 17 hozzászólás itt...
Ezt olvasta már?
11
22
33
44
55
hirdetés




Napi blog

Titokban pénzzel tömik a görögöket

Száz milliárd eurót pumpálhattak a görög bankokba. Menekülnek a "birkák" Dél-Európából.

Hazánk stabilan az utolsó - és a forint?

A régióban a magyar gazdaság helyzete a legrosszabb, s itt van a legkisebb esély a javulásra −...

Bonyolódik a tranzakciós adó ügye

A helyettes államtitkár távozhat posztjáról.

Foglalkoztatási csapdában a fiatalok

A helyzet javulására 2016-ig nem is lehet számítani.

Itthon még nincs pánik, de a helyzet ...

Általános pánikhangulat uralkodik Európában, a reflektorfényben ismét a görögök állnak. Az ország politikailag...
Árfolyamok
       
Partnereink

Mellékletek