Az Európai Unió munkacsoportja, az Euro Working Group (EWG), amely az eurótagállamok pénzügyminiszter-helyetteseit tömöríti, dolga végezetlenül fejezte be hétfői tanácskozását Brüsszelben - jelentette az athéni ekathimerini.com hírportál. A felek nem tudtak megállapodni a Görögországnak nyújtott eurózónás kölcsön további folyósításának feltételeiről.

Az egyeztetés holtpontra jutott, így arról sem egyeztek meg, mikor tér vissza Görögországba helyszíni tájékozódásra a hitelezők küldöttsége. Az internetes portál tudósítása szerint ráadásul nem csupán az adós és a hitelezők között vannak ellentétek, hanem az utóbbiak csoportján belül is - az EWG-ben az eurótagállamok megbízottain kívül az Európai Központi Bank (ECB) és az IMF is képviselteti magát.

Kérlelik az IMF-et

A legmélyebb nézetkülönbségek a görög költségvetés 2018-as hiányával kapcsolatban alakultak ki. Az ügyhöz közel álló források szerint Jorgosz Huliarakisz görög pénzügyminiszter-helyettes heves szócsatába keveredett Delia Velculescuval, a Valutaalap szakértőjével. Az IMF valójában legfeljebb megfigyelőként lehet jelen az egyeztetésen, mivel a nyáron elfogadott, 86 milliárd eurós újabb hitelprogramban nem vesz részt.

A világ legbefolyásosabb államait tömörítő G20-államok pénzügyi vezetőinek hét végi tanácskozásán Pierre Moscovici, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa, Mario Draghi, az ECB elnöke és Christine Lagarde, az IMF igazgatója tárgyalt a Valutaalap visszatéréséről. Ez egyelőre azért nem lehetséges, mert az IMF a görög adósságok nagy részének elengedése nélkül megoldhatatlannak látja az ország talpra állítását.

Egyik háborúból a másikba

A kétségbeesett, fagyoskodó menekültek egymással tülekedve igyekeztek hozzájutni egy élelmiszersegélyhez a görög-macedón határon, amelyet egy teherautó platójáról osztogattak - jelentette az AFP helyszíni tudósítója. A konzervek és a tartós tej pillanatok alatt elfogyott. Az élelem nem elég, mindenki hazudik nekünk - mondta egy 32 éves iraki nő a helyszínen rekedt hétezer menekült egyike az újságírónak.

Az MTI hasonló beszámolót adott ki. Eszerint Idomeni határtelepülésnél keddre virradóra nagy eső volt, ami sártengerré változtatta a bevándorlók sátortáborát. Az AFP tudósítója fagyoskodó emberekkel találkozott, az Orvosok Határok Nélkül civil szervezet helyszínen lévő tagjai arról számoltak be, hogy sok a légúti betegségektől szenvedő felnőtt és gyermek.

Egy elkeseredett szíriai férfi, akinek lánya és felesége meghalt az összecsapásokban arról beszélt, hogy úgy érzi: elmenekült egy háborúból, és megérkezett egy másik háborúba. Eközben az ANA görög hírügynökség szerint 6000 ezer ember indult útnak a határ felé, miután a szigetekről bejutott a görög szárazföldre.

Segítség!

Görögország 480 millió euró rendkívüli segélyt kér az Európai Uniótól 100 ezer menekült elszállásolásához - jelentette be az athéni kormány. Görögország világossá tette, hogy minden diplomáciai eszközt felhasznál a helyzet rendezése érdekében, de képtelen egyedül ellátni a bevándorlók tömegét.

A hadsereg szóvivője szerint a katonaság tízezer ember élelmezésében segédkezik. Több ezer további menekültet egyházi szervezetek látnak el. A kormány élelmiszer- és gyógyszeradományokat kért a magánadományozóktól.

Az athéni kormány tapasztalatai szerint a Törökországból érkező emberáradat nem csökkent annak ellenére, hogy a NATO hadihajókkal erősítette meg a török határőrséget. Nem sikerült útját állni az embercsempészetnek - kedden is ezer ember szállt partra görög földön.