A cseh államfővel szembeni hangos demonstrációvá változott hétfőn Prágában a csehszlovákiai rendszerváltást elindító tüntetés 25 éves évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés - jelentette a BBC. A bársonyos forradalom 1989. november 17-én kezdődött, amikor a szocialista állam rendőrsége durván feloszlatott egy békés diáktüntetést.

A hatalom várakozásával szemben ezzel nem tudták megfélemlíteni az embereket, éppen ellenkezőleg: a levert demonstrációt tiltakozóhullám követte, amelynek végén megbukott a kommunista kormány. A mostani megmozdulást eredetileg azért szervezték, hogy Milos Zeman államfő mások mellett német kollégája, Joachim Gauck jelenlétében leleplezzen egy a diáktüntetésről szóló emléktáblát. Zeman azonban egy ideje borzolja a csehek egy részének idegeit.

Orosz fordulat?

Olyan nyilatkozatokat tett például, amelyekben védeni igyekezett Oroszország szerepét az ukrán válságban. Arról beszélt, hogy Ukrajnában polgárháború zajlik az ország lakosságának csoportjai között. Ezzel háttérbe tolta az EU álláspontját, amely elítélte Oroszországot az Ukrajna szétszakítására törekvő szeparatisták támogatásáért. Zeman emellett egy interjúban megengedhetetlen hangon szidta az orosz anarchista Pussy Riot jogvédő csoportot.

Sokkolta a közvélemény egy részét azzal az októberi kijelentésével is, miszerint szívesen tanulna abból, hogyan stabilizálta a pekingi vezetés a kínai társadalmat. (Az 1989-es pekingi diáktüntetést például erőszakkal verték le.) Végül a hétfői megemlékezések előtt kijelentette, hogy nem a levert diáktüntetés indította el a csehszlovákiai forradalmat, hanem az csak egyike volt a számos tüntetésnek.

Piros lap

Zemant ugyan a cseh társadalom nem kis része támogatja, ám a hétfői megemlékezésen nem az ő képviselőik voltak jelen. A tömeg tagjai jókora piros lapot mutattak fel az ünnepség szónokának, majd egyesek tojással hajigálták meg államfőjüket. Skandálták a "Zeman takarodj!"-ot, valamint azt, hogy "Nem akarunk orosz gyarmat lenni!". Az államfőt testőrei esernyőkkel megvédték a tojászáportól, ám a Gauckot eltalálták.

Beszédet mondtak Németország és a visegrádi országok államfői is. Andrej Kiska szlovák elnök beszédét megtapsolták, a tömeg Ukrajnát éltette. A Magyarországot képviselő Áder János köztársasági elnököt az emléktábla átadása után dobták meg tojással, pillanatokkal korábban ő maga küldte el az esernyőt tartó biztonságiakat - írja az Index.

A cseh és a német hivatalos közlemények másként emlékeznek ez utóbbi incidensre - emlékeztet Rab Cameron, a BBC helyi tudósítója. Az előbbi szerint a német államfőt sokkolta az eset, míg az utóbbi szerint csak az egyik szétfröccsenő tojás egy darabkája találta el, amin jók nevetett. Ezzel együtt nyilván meglepte Gauckot, hogy egy megemlékezésnek szánt esemény heves tiltakozássá változott.

Zeman maga odavetette a tömegnek, hogy nem fél az ellene fordulóktól. Mint mondta ő is ott volt a 25 évvel korábbi demonstráción. (Zeman 1968 és 1970 között az állampárt tagja volt, ám elítélte a prágai tavasz leverését, amiért kizárták.) Ugyanakkor szerinte figyelembe kell venni, hogy a diáktüntetés brutális leverése azért nem vált vérfürdővé.

Budapest

A BBC - akárcsak az AP, a Wall Street Journal, a Reuters és az ezek híreit átvevő több sajtóorgánum - beszámol a tegnap esti budapesti tüntetésről is, amelyet kormányellenes megmozdulásként mutatnak be. A demonstrálók Orbán Viktor elleni szlogeneket skandáltak. Azzal vádolták a kormányfőt, hogy megtűri a korrupt tisztviselőket és túl barátságos Oroszországgal. Hasonló tiltakozások voltak legkevesebb 20 további magyar városban, illetve több külföldi városban, egyebek mellett Londonban, Bristolban, Berlinben, Amszterdamban, Brüsszelben, Helsinkiben és Stockholmban.

Ellenzéki politikusok voltak a tömegben, de a szervezők kérésének engedelmeskedve pártlogókat nem lehetett látni. A hétfői megmozdulás a negyedik tömegdemonstráció volt Magyarországon 30 napon belül. A tiltakozás ellenére Orbán meglehetősen népszerű az országban, az áprilisi parlamenti választáson kétharmados többséget biztosító győzelmet aratott - emlékeztet a BBC.