BUX
39279

Görögország: lehet még nagy baj

A Deutsche Institut für Wirtschaftsforschung (DIW) úgy véli, hogy Görögországnak már a nyáron egy harmadik pénzügyi mentőcsomagra is szüksége lesz.

MTI-Eco, 2015. február 24. kedd, 13:46

Marcel Fratzscher, a német gazdaságkutató intézet elnöke kedden úgy nyilatkozott, hogy Görögországnak a következő három évben 30-40 milliárd euró finanszírozási hiánnyal kell szembenéznie.

Görögország 2010 óta két mentőcsomag keretében 240 milliárd euró támogatást kapott az EU-tól, az IMF-től és az Európai Központi Banktól, hogy elkerülje az államcsődöt. A görög kormány hétfőn küldte meg a hitelezőknek a reformjavaslatait, amelyek elfogadása feltétele annak, hogy négy hónappal meghosszabbítsák az eredetileg február végén lejáró pénzügyi támogatást. Az euróövezeti pénzügyminiszterek kedden 14 órakor kezdődő telekonferenciájukon döntenek az ügyben.

A DIW elnöke szerint a korrupció leküzdésének, az adóbevételek növelésének és a bürokrácia leépítésének kell prioritást kapniuk a reformok során, de a szociális kiadások növelése sem gyengíti a reformokat, sőt erősíti legitimitásukat és növeli a siker esélyeit. A reform csak akkor lehet sikeres, ha a görög kormány választási ígéreteinek legalább egy részét be tudja váltani - hangsúlyozta Marcel Fratzscher.