Kína nem szándékozik valutája leértékelésével segíteni az exportját - jelentette ki Donald Trumnak válaszolva Kang Suang, a pekingi külügyminisztérium szóvivője. Ez rövid válasz volt az amerikai elnök megjegyzésére, miszerint Kína a devizaárfolyam-manipulátorok világbajnoka.

Trump a Reutersnek adott interjújában ismételte el régi álláspontját mindössze néhány órával azt követően, hogy új pénzügyminisztere megígérte: alaposan megvizsgálják Peking árfolyampolitikáját, mielőtt kialakítják a véleményüket vele kapcsolatban.

Minek a bajnoka?

Ha már mindenképpen ragaszkodni akar az amerikai vezetés ahhoz, hogy a világbajnok jelzőt ragassza Kínára, akkor inkább azt kellene mondania, hogy a gazdasági fejlődés világbajnoka - egészítette ki állásfoglalását a pekingi kormány képviselője. A kínai központi bank nem reagált az amerikai elnök megjegyzésére.

Trump szerint Kína az árfolyam-manipulációval erősíti gazdaságát, ami hozzájárul ahhoz, hogy elszipkázza a munkahelyeket az óceán túlpartjáról. Az elnökválasztási kampányban megígérte, hogy hivatalba lépésének első napján rendet tesz ebben az ügyben, de egyelőre ezt a vállalását nem teljesítette.

Más gond van itt

A jüan ugyan 6,6 százalékkal gyengült a dollárral szemben tavaly - ilyen visszaesésre 1994 óta nem volt példa -, ám ennek hátterében a kormánytól független gazdasági folyamatok állhattak. Részben a lassuló kínai gazdasági növekedés, részben az egyébként is erősödő dollár lehet a változás mögött, ami számos piacról - így Kínából is - tőkekiáramlást indított.

Más szóval lehet alapja annak, amit Kang hangsúlyozott: Kínának jelenleg nincs szüksége arra, hogy gyengítse valutáját. Sőt a pénzügyi vezetés az elmúlt hónapokban az árfolyam aládúcolásával volt elfoglalva, hogy visszafordítsa a tőkekiáramlást. Pekinget inkább a Fed esetleges kamatemelése aggasztja, amely további tőkeelszívó hatással járhat gyakorolhat.