Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az athéni kormány elsütötte a rajtpisztolyt a 2014 óta most először tartott nyilvános kötvényaukcióján - írta a Bloomberg. Az ország 2010-ben szorult ki az állampapírok piacáról, amikor kiderült, hogy több mint tíz éven át kreatív könyveléssel szépítette államháztartásának számait. Az eurózónához tartozó országot a többi eurótagállam és a Nemzetközi Valutaalap kedvezményes hitele mentette meg.

Ezt követően még további két segélycsomagra volt szükség, mivel a nyugdíjakat és a béreket lefaragó, a nemzeti sportként űzött adóelkerülést visszaszorító intézkedések, azaz a megszorítások nem voltak elegendőek az ország fizetőképességének helyreállításához.

Az előző kormány 2014 tavaszán eljutott a kötvénykibocsátásig, ám 2015 elején hatalomra került utóda fél éven át adósságelengedést próbált kierőszakolni a hitelezőktől - hiába. A csatározás idején azonban visszaesett a görög gazdaság és az országnak 2015 nyarán újabb segélyprogramra szorult (ez volt a harmadik).

Jó üzlet lesz

A hitelminősítők továbbra is befektetésre nem ajánlott osztályzatot adnak a görög államadósságra. Ezt a kockázatot magasabb hozammal ellensúlyozhatja a kormány. Egy az ügyhöz közel álló forrás szerint Athén ötéves papírt dobott piacra 4,75 százalékos hozammal.

Egy másik informátor úgy tudja, hétmilliárd eurónyi ajánlat érkezett a könyvek zárása és a végső árazás előtt. Egy harmadik szerint a végső hozam az erős keresletnek köszönhetően biztosan alacsonyabb lesz a három évvel ezelőtti 4,95 százaléknál.

Jó előjelek

A sikerben segíthet, hogy az IMF, amely kimaradt a harmadik programból, a múlt héten feltételesen elfogadott egy 1,6 milliárd eurós hitelt Görögországnak. A pénzcsapot akkor nyithatják meg, ha a többi hitelező, azaz az eurótagállamok elengedik a görögök tartozásának egy részét. Az IMF több mint három éve világossá tette, hogy szerinte enélkül képtelenség talpra állítani az országot.

Az athéni bankszámlára egyébként július első felében érkezett meg a harmadik hitelcsomag 8,5 milliárd dolláros következő részlete, amelyből törleszthettek egy lejáró tartozást.