Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Görögország arra kéri az Európai Központi Bankot (ECB), hogy emelje meg hárommilliárd euróval az úgynevezett ELA hitelkeretet, azaz kissé szélesítse ki az utolsó csatornát, amelyen keresztül még euróhoz tudnak jutni a kereskedelmi bankok - jelent meg a BBC Money Box oldalán. Az ECB monetáris tanácsa ma ülésezik. Az ELA felső korlátját június 28-a óta 89 milliárd eurón tartják, amit valószínűleg már kihasználtak a bankok.

Az elutasító görög népszavazás után Angela Merkel német kancellárnak külön csatát kell vívnia saját pártján belül, hogy meggyőzze politikustársait a görög kisegítésének szükségességéről - írja a BBC berlini tudósítója. Klaus-Peter Wilsch, a CDU egyik parlamenti képviselője például ugyanazzal vádolta egy ma reggeli tévéműsorban a görögöket, mint amivel azok vádolták a hitelezőket. Zsarolni próbáltak minket, túszul akarják ejteni más országok (a hitelt nyújtók) adófizetőit. Szerinte az EU vezetőinek mostantól a Grexitet kell megszervezniük.

Brüsszelben úgy látják, hogy a referendum eredménye és Jánisz Varufakisz pénzügyminiszter váratlan lemondása ellenére lényegében semmi sem változott. Görögországnak nehéz reformokat kell bevállalnia - véli Jeroen Dijsselbloem, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport vezetője.

Eközben Görögországban a bankok előtt sorszámot osztanak a nyugdíjasoknak, akik be akarnak jutni, hogy felvegyék a járandóságukból naponta felvehető 120 eurót.

A kötvénypiacokon a biztonságos menedéknek számító német állampapírok hozama megugró kereslet miatt hétfőn reggel csökkent, a spanyol, olasz és portugál kötvényeké viszont nőtt.