Hatéves mélyponton a brit munkanélküliség, nőttek a reálbérek

Hatéves mélypontra csökkent az állástalanok aránya Nagy-Britanniában, és öt év óta első ízben nőttek a reálbérek a brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai adatismertetése szerint.
MTI-Eco, 2014. november 12. szerda, 14:26

A Bank of England (BoE) - a brit jegybank - ugyancsak szerdán közzétett új inflációs jelentése továbbra is rendkívül alacsony inflációval számol. A BoE kormányzója egyenes utalást tett arra, hogy rövid távon nem várható a brit monetáris politika szigorítása. Az ONS kimutatása szerint a nyilvántartott munkanélküliek száma a szeptemberrel zárult három hónapban 115 ezerrel, 1,96 millióra csökkent az előző három hónaphoz képest. Ez 529 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál.

A munkanélküliségi ráta a vizsgált három hónapban 6 százalékos volt, 2008 óta a legalacsonyabb. Az előző három hónapban 6,3 százalék, tavaly szeptemberben még 7,6 százalék volt a munkanélküliek aránya Nagy-Britanniában.
Az alkalmazotti átlagbér 1,3 százalékkal nőtt éves összevetésben, miközben a szeptemberi 12 havi infláció 1,2 százalék volt. Öt éve most haladta meg először a bérnövekedés üteme az éves inflációét.

Londoni pénzügyi elemzők szerint azonban a brit alkalmazotti bérek reálértéke a következő három évben sem éri el a recesszió előtti szintet. Az EY - korábbi teljes nevén Ernst & Young - könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég ITEM Club nevű gazdasági kutatóintézetének prognózisa szerint a brit alkalmazotti nettó reálbérek 2017-ben is alacsonyabbak lesznek a globális pénzügyi válság előtti utolsó évben, a 2007-ben mért szintnél, vagyis a brit háztartások a reálbér-növekedés szempontjából "egy teljes évtizedet elveszítenek".

Az ITEM Club közgazdászai azt valószínűsítik, hogy az éves nominális bérnövekmény is elmarad a következő három évben a válság előtti időszakra jellemző 4,5-5 százalékos ütemektől.

A Bank of England szerdán közzétett inflációs jelentése azt jósolja, hogy 2015 végéig az alkalmazotti átlagbér 2 százalékkal növekszik Nagy-Britanniában. A brit jegybank szerint azonban ez is a bérek reálértékének gyorsuló növekedését jelenti majd. Mark Carney, a Bank of England kormányzója a jelentést bemutató londoni sajtótájékoztatóján kijelentette: az infláció a jegybank monetáris tanácsának várakozása szerint a következő három évben sem éri el a Bank of England 2 százalékos inflációs célját, sőt a következő hónapokban valószínűleg 1 százalék alá süllyed a tizenkét havi összevetésben mért brit inflációs ráta.

A Bank of England számára a brit kormány írja elő a követendő inflációs célt, amely jelenleg 2 százalék. A brit jegybanktörvény alapján, ha ettől a céltól a tizenkét havi infláció bármelyik irányban 1 százalékponttal vagy annál nagyobb mértékben eltér, a Bank of England kormányzója nyílt levélben köteles magyarázatot adni a brit pénzügyminiszternek az okokról. Szerdai sajtótájékoztatóján Carney utalást is tett arra, hogy tavalyi kinevezése óta először valószínűleg kénytelen lesz megírni ezt a levelet a közeljövőben

Közölte azt is, hogy jóllehet a monetáris politika szigorítása változatlanul a kilátások között szerepel, a piacok azonban most már valamivel enyhébb monetáris kondíciókat várnak az előrejelzési távlatban, mint egy negyedévvel ezelőtt.
Carney ugyanakkor figyelmeztette a piaci szereplőket, hogy e megjegyzéséből ne vonjanak le semmiféle következtetést a Bank of England első kamatemelésének időpontjára. A BoE monetáris iránymutatásának központi eleme az, hogy ha el is kezdődnek a kamatemelések, azok üteme csak fokozatos lesz, és a Bank of England alapkamata azután is a történelmi visszatekintésű átlagos szint alatt marad - hangsúlyozta a brit jegybank vezetője.

A Bank of England - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság jegybankja - 2009 márciusa óta 0,5 százalékon tartja alapkamatát. Ez abszolút mélységi rekord, a Bank of England 1694-es alapítása és a 0,5 százalékos alapkamat elérése között eltelt 315 évben ugyanis soha nem csökkent 2 százalék alá a brit jegybank irányadó kamata.

Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Capital Economics az inflációs jelentés szerdai ismertetése utáni gyorselemzésében közölte: az elhangzottak alapján azzal számol, hogy a Bank of England 2015 harmadik negyede előtt nem kezd kamatemelésbe. A ház elemzőinek várakozása szerint a BoE alapkamata 2015 végén 1,00 százalék lesz, és két év múlva is csak 1,50 százalékig emelkedik.


HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Tomi31, 2014.11.12 14:35

Szóval a reál bérek nem tudom most hogy is pontosan.. de én ennek az ellenkezőjét érzem addig amíg pension-höz nem férek hozzá, ami most butaság lenne kilépni belőle.. addig amíg befizetem, havi alapon kevesebb marad a zsebembe..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Tomi31, 2014.11.12 14:34

Ráadásul most, hogy a pension-t fizetem, mert beleszabályozott a brit kormány.. (igaz ezt kilehet venni, vagy kilépni belőle) de ez inkább havi alapon akkor is csökkentette, más kérdés ha a pension amire még kamatok jönnek, és a munkahelyem kétszer annyit tesz hozzá mint amit én befizetek hosszú távon erőteljes emelkedés lenne de ezt nem tudom most akkor sem használni, ennyivel kevesebbet költök magamra és megélhetésre.. mert ezt havi alapon most kikel gazdálkodnom..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html