Hétvégi adó ötletével álltak elő a lengyelek

Nyilvánosságra hozta a kiskereskedelmi különadóról szóló törvénytervezetet a lengyel pénzügyminisztérium hétfőn este, a tárca honlapján megjelent tervezet szerint a különadó progresszív lenne, a hétvégi árusításra pluszterheket róna Lengyelországban, és az idén mintegy 0,45 milliárd eurónak megfelelő költségvetési bevételt hozna.
MTI, 2016. január 25. hétfő, 20:45

A havi bevétel alapján kiszabott adót a korábban fontolgatott tervtől eltérően nem kötik ahhoz, hogy a boltoknak legalább 250 négyzetméteres hasznos alapterületük legyen, csak a havi 1,5 millió zloty (0,34 millió euró) nettó bevételi küszöbhöz.

A havi 300 millió zlotynál  (mintegy 67 millió eurónál) alacsonyabb bevételt kimutató cégeket 0,7 százalékos különadó terhelné majd, az ennél magasabb bevételeket 1,3 százalékos adókulcs szerint adóztatnák meg. A szombaton, vasárnap és a munkaszüneti napokon folytatott árusítást 1,9 százalékos kulcs terhelné.

A törvénytervezetben feltételezett mintegy 2 milliárd zloty (0,45 milliárd eurót) költségvetési bevételből az év első felében bevezetendő családtámogatási programot fedeznék. A márciustól bevezetendő különadó a lengyel kiskereskedelmi piac telítettségére, az ezzel járó erős konkurenciára tekintettel nem eredményezi majd ki a kiskereskedelmi árak emelését.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

nemhiszem, 2016.01.26 13:26

@Daniel Dakota: annyi mindent lehetett volna helyette...
pl egy átlagos pénztáros kb 95000 Ft nettót visz haza jelenleg, régen azért hogy bemegy vasárnap dolgozni +7000 Ft volt per alkalom, volt egy olyan szabályozás, hogy havonta legalább egy hétvégét otthon kellett töltsön a dolgozó - vagyis tölthetett hármat munkában az 21 000 Ft nettóval csökkent a fizetésük --> közel 20 % al. Érdekesség képpen most tüntetni és sztrájkolni akarnak hogy a fizetésük 15-20 % al emelkedjen. Miért nem akkor tüntettek mikor elvették a vasárnapi pótlékot?
http://www.szakszervezetek.hu/hirek/2939-felkeszultek-a-sztrajkra-az-aruhazi-dolgozok
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Daniel Dakota, 2016.01.26 12:54

Itt is ezt kellett volna a vasárnapi boltzár helyett...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarTosPista, 2016.01.25 23:41

Ezt vitte orbán magával a lengyelekhez, az új adót?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html