BUX
38228

Hiába gyűltek össze a világ vezetői?

Nem valószínű, hogy egy közös egyetértő zárónyilatkozatot fogadnak el majd az országok Hamburgban, ahol a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport csúcstalálkozóját tartották - véli Frank Tibor Amerika-szakértő.

Dzindzisz Sztefan, 2017. július 8. szombat, 09:40

A záródokumentum aláírásához mind a 20 ország egyetértése lenne szükséges, ami szerinte nem lesz meg. Angela Merkel német kancellár is olyan jelzéseket adott, hogy nehéz tárgyalásokat folytattak - mondta az M1-en Frank.

Megjegyezte azt is, hogy ennek az a nagyon rossz üzenete lenne a világnak, hogy a vezető gazdasági hatalmak nem tudnak megállapodni.

Kitért arra is, hogy amerikai-orosz elnöki találkozóra is sor került a G20 csúcson. A két nagyhatalom számára sok nemzetközileg fontos probléma van, a jó viszony kialakítása kedvező. Kérdésnek nevezte, hogy ez a két nagyhatalom döntené el a világ sorsát, mivel sok új tényező között Kína és az EU is ott van. Ugyanakkor jelezte, hogy az amerikai-orosz együttműködésnek széles kihatása van - írja az MTI.