A 2017-es elnökválasztásra való felkészülés jegyében Franciaországban tíz nap múlva várható az utolsó kormányátalakítás, amelynek során Laurent Fabius, a francia diplomácia jelenlegi vezetője a magazin szerint átveszi az alkotmánytanács irányítását. Az ő helyére kerülhet az elnök volt élettársa, aki a 2007-es elnökválasztás baloldali jelöltje volt, de kikapott jobboldali riválisától, Nicolas Sarkozytől.

Francois Hollande már a novemberi párizsi klímakonferencia előtt felajánlotta a tisztséget gyermekei anyjának, aki a lap forrása szerint a klímatalálkozónak köszönhetően nemzetközi ismertségre tett szert, és annak ellenére, hogy majdnem tíz éve szétváltak az útjaik, nagyon jó viszonyban van az államfővel.

Francois Hollande és Ségolene Royal közel harminc évig éltek együtt. A jelenlegi elnök politikai karrierje 25 éven át volt élettársának árnyékában folyt. A francia elitképzőnek számító egyetemen, az ENA-n ismerkedtek meg 1979-ben, s ez érzelmileg és politikailag is meghatározta mindkettőjük karrierjét. Együtt lettek képviselők, a nyolcvanas években a francia politikai élet legismertebb párja voltak, de miközben Royal több miniszteri tisztséget is betöltött szocialista kormányokban, Hollande elnökké választásáig a háttérből irányította a Szocialista Pártot. Útjaik 2007-ben váltak szét.

Ségolene Royal 2014 áprilisában lett a francia kormány tagja, s azóta rendszeresen elkíséri Francois Hollande-ot külföldi útjaira. A klímakonferencia nyitónapján pedig az államfővel és Laurent Fabius külügyminiszterrel együtt fogadta a 150 állam- és kormányfőt. Hétfőn pedig ő fogadta Raúl Castro kubai elnököt hivatalos párizsi látogatása első állomásán, az Ismeretlen Katona sírjánál.

A többi posztot illetően a Paris Match szerint szinte biztosnak tűnik, hogy Manuel Valls marad a miniszterelnök és Emmanuel Macron gazdasági miniszter is a helyén marad.