Áramszünet borította sötétbe Venezuela fővárosát, Caracast és az ország nagy résztét tegnap éjjel. A kisebb áramkimaradások nem ritkák a latin-amerikai országban, ilyen nagy leállásra azonban legutoljára szeptember elején volt példa. Caracasban működésképtelenné vált a metró, az utasokat, illetve az áruházakban, valamint az irodákban rekedt embereket evakuálni kellett.

Az áram este nyolckor ment el, amikor sokan még hazafelé tartottak a földalattin, majd a fővárosban egy-két óra múlva visszatért a szolgáltatás. Az érintett vidéki területeken, ahol 29 millióan laknak, tovább kellett várni az áramellátás helyreállítására. Caracas jómódúak lakta városrészeiben fazekak és serpenyők ütögetésével demonstráltak az emberek, egyesek "Maduro mondjon le!" kiáltásokkal javasolták Nicolas Maduro államfőnek a távozást.

Blamázs

Jesse Chacon áramügyi miniszter elmondása szerint a fő energiaszállító vezetékben keletkezett hiba, ugyanúgy, ahogy szeptemberben. Ez szállítja a kétharmad részben vízi erőművekben előállított elektromos energiát az országon keresztül. Az olajlétesítményeket nem érintette a leállás, mert ezek saját áramforrással rendelkeznek.

Madurót, aki buszsorőrként kezdte pályafutását, különösen kellemetlenül érintette, hogy éppen élő televíziós beszédet tartott, amit megszakított az áramszünet. Mondandóját ezt követően a Twitteren fejezte be, kiegészítve azzal, hogy szerinte az áramszünetet szabotázs okozta. A háttérben az ellenzék áll, amely le akarja járatni a hatalmat a hét végi önkormányzati választások előtt.

Kellett nekik államosítani

Az internetes üzenetet a caracasi vendéglők egy részében minden további nélkül megnézhették az érdeklődők, ugyanis az ismétlődő gondok miatt a tulajdonosok már beszereztek saját áramfejlesztő generátorokat. Venezuela 2009 óta szenved áramszünetektől - igaz, a főváros eddig elkerülte a legrosszabb helyzeteket -, amit az ellenzék az államszolgáltatás 2007-es államosításával magyaráz. Azóta nem fektetnek be eleget a rendszer fejlesztésébe, az irányítás hozzá nem értők kezébe került és elharapódzott a korrupció a Corpoelec állami szolgáltatónál.

Az elemzők egy része szerint az árak merev állami ellenőrzése miatt mostanra kritikus helyzet alakult ki az országban - írta nemrégiben a Miami Herald hírportál. A kormány az ország oligarchiáit és politikai ellenzék összeesküvését látja a problémák mögött.

WC-papír-konspiráció

A Toyota helyi gyára két hétre leállt az ősszel, mert nem tudott kellő mennyiségű devizához jutni. A WC-papír-válság néven ismert esetben a kormány "ideiglenesen" lefoglalta a fontos használati cikket gyártó céget, mert vészes hiány alakult ki a piacon.

Maduro a múlt hónapban Kínában utazott, hogy négymilliárd dolláros segítséget kérjen a pekingi kommunista vezetéstől az elődje és mentora, Hugo Chavez nevéhez fűződő sajátos latin-amerikai szocialista rendszer megmentéséhez, ám be kellett érnie néhány kereskedelmi szerződéssel. Az államfő a napokban ideiglenes felhatalmazást kapott a parlamenttől arra, hogy rendeletekkel kormányozza az országot.