A közös európai valuta csak egy időre nézett be az 1,11 dollár/eurós szint alá azt követően, hogy Görögországban a hét végén megnyerte a parlamenti választásokat az ország adósságainak újratárgyalására készülő, radikális baloldali Sziriza párt - derült ki a Financial Times (FT) összefoglalójából. A szavazatok 99,8 százalékának összeszámlálása nyomán a Sziriza 36,3 százalékot ért el, míg az eddigi kormánykoalíciót vezető jobbközép Új Demokrácia közel 28 százalékkal lett a második.

A harmadik helyre a szélsőséges jobboldali Arany Hajnal futott be 6,3 százalékkal, a negyedikre a tíz hónapja alapított balközép To Potami 6 százalékkal, a negyedikre a Görög Kommunista Párt 5,5 százalékkal, az ötödikre a jobbközép Független Görögök 4,75 százalékkal, a hetedikre a balközép - korábbi kisebbik kormánypárt - a Paszok 4,7 százalékkal.

Mit lép az MNB?

Mivel a kormányozhatóság esélyének javítása érdekében a 300 fős parlamentben 50 hely automatikusan a győztesé, a Szirizának 149 mandátum jut, ami kettővel kevesebb az abszolút többséghez szükséges 151-nél. Az ekathimerini.com athéni hírportál értesülése szerint Alekszisz Ciprasz, a Sziriza vezetője beszélt Panosz Kammenosszal, a Független Görögök első emberével a lehetséges koalícióról.

Az FT szerint az európai tőzsdék 60-120 pontos mínuszban nyitnak, miután a kínai, a hongkongi és a japán tőzsde 0,1-0,6 százalékkal zsugorodott. A kockázatokkal kapcsolatos várakozások erősek lesznek, ahogy a befektetők figyelik a görög kormányalakítási kísérleteket - vélik szakértők. Idegesíti a befektetőket, hogy több jegybank, köztük az MNB kamatdöntés előtt áll. Csak találgatják, hogy a magyar központi bank elszánja-e magát alapkamata újabb mérséklésére.

Egyesek közülük az aranyba menekítették a pénzüket, ami augusztus óta nem látott szinte, unciánként 1300 dollárra lökte a sárga fém árát. Hétfőn reggel ennél picit alacsonyabban állt az arany jegyzése. Az erős kereslet miatt mérséklődött a 30 éves amerikai államkötvények hozama is.