Időben lecsaptak nyolc nyugat-európai terroristára

Még a hét elején vettek őrizetbe tíz embert azzal a gyanúval, hogy terrorcselekményre készülnek Franciaországban és Svájcban. Nyolcukat vizsgálják a rendőrök - írja az MTI.
Szabó Dániel, 2017. november 11. szombat, 14:56

Arra gyanakszanak, Franciaországban készülhetett merényletre az a nyolc dzsihadista, akiket két másik emberrel együtt fogtak el még kedden. A támadási tervük még kiforratlan volt, nem találtak konkrét célpontot maguknak. A nyolc férfit terrorista bűnszövetkezettel vádolta meg a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege.

A 18 és 65 év közötti gyanúsítottak a dzsihadisták által gyakran használt Telegram titkosított üzenetküldőn "nyugtalanságra okot adó" üzeneteket váltottak egymással. Kilenc embert Franciaországban vettek őrizetbe, többségüket megfigyelték a titkosszolgálatok, egy 23 éves kolumbiai nőt pedig Svájcban állítottak elő. A nő rendőri felügyelet alá került három hónapra.

A tíz gyanúsított között van egy 27 éves svájci állampolgár, aki "önjelölt imámként" megfertőzte a többieket, köztük egy 65 éves volt katonát és egy radikalizálódás miatt megfigyelt testvérpárt.

A csoport tagjai a titkosított hálózatokon váltottak egymással nagyon erőszakos üzeneteket és a következő hónapokban akartak Franciaországban merényletet végrehajtani, de a célpontokat egyelőre nem határozták meg - tájékoztatta a sajtót Francois Molins párizsi főügyész szombaton.

Nyomozati források szerint a gyanúsítottak egy része egyértelműen támogatja az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezetet. A házkutatások során fegyvereket nem találtak egyik gyanúsított otthonában sem, informatikai eszközöket viszont lefoglaltak.

Az Iszlám Állam az elmúlt hónapokban korábbi erősségei és területei nagy részét elveszítette a Közel-Keleten. Szakértők emiatt arra figyeztetnek, hogy a terrorszervezet, azért hogy erőt mutasson, akár terrortámadásokat szervezhet a térségben és Nyugat-Európában.

A címlapkép illusztráció, forrás: Napi.hu/Szabó Dániel.

HOZZÁSZÓLÁSOK