Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság augusztus elsején jelentette, hogy megjelent az afrikai sertéspestis a magyar-román határ közelében levő Szatmárnémeti szélén, két szomszédos háztáji gazdaságban. A feltételezhetően ukrajnai állati eredetű termékektől megfertőződött hét állatot leölték, majd elégették - írta az MTI.

A bukaresti kormány szerdán elfogadott határozatában - a kór romániai megjelenésére és az afrikai sertéspestis ukrajnai, illetve moldovai terjedésére hivatkozva - felhatalmazta az illetékes hatóságokat a vaddisznók ritkítására. A kormány közleménye szerint járványügyi szempontból az lenne a "kívánatos", ha a vaddisznók sűrűsége nem haladná meg a 0,5 egyedet négyzetkilométerenként. Az állategészségügyi hatóságnak ugyanakkor nyolc hordozható kemencét vásárolnak a feláldozandó állatok elégetésére.

Geronimo Branescu, az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság elnöke nemrég úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek, hogy Romániát "harapófogóba szorította" az afrikai sertéspestis, hiszen a vírus megjelent már Moldovában és Ukrajnában is.

Románia tizenhárom évi embargó után, tavaly októbertől kezdhetett újból exportálni élő sertést és feldolgozott húsárut az Európai Unióba, májusban pedig sertéspestismentes országgá nyilvánította az állategészségügyi világszervezet is, így az amerikai, a kanadai, a mexikói, a japán és a dél-koreai exportlehetőség is megnyílt.

Az orosz állategészségügyi és növényvédelmi szövetségi szolgálat már az afrikai sertéspestis romániai megjelenése másnapján közölte: ideiglenes korlátozást vezetett be a Romániából származó élő sertések és sertéshúsból készült hústermékek bevitelére.