Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök sürgette az Európai Uniót, hogy karolja fel a bevándorlók elleni kemény fellépést, mivel szerinte a késlekedés ezzel kapcsolatban odavezethet, hogy Európa a felismerhetetlenségig megváltozik. Ezt emeli ki a kormányfő szombati tusnádfürdői beszédéről szóló tudósításában a Bloomberg. Ugyanerre a gondolatra "harapott rá" a világsajtó szinte összes többi orgánuma is.

Wall Street Journal (WSJ) úgy interpretálja a mondatot, hogy Európa létét fenyegeti az óriási bevándorlási hullám, amely ellen nem kínál megoldást, ha az EU tagországai több hatalmat adnak Brüsszelnek az államközösség gondjainak megoldására.

Az üzleti lap internetes portálja emlékeztet rá, hogy az ENSZ adatai szerint év első felében 137 ezer bevándorló szállt partra Görögországban, Máltán, Olaszországban és Spanyolországban, ami 83 százalékkal több a 2014. első félévinél. A magyar rendőrség statisztikája szerint Magyarországra 71 ezren érkeztek hat hónap alatt, ami duplája a tavalyinak.

Túl barátságos

Az összes külföldi tudósítás kiemeli Orbán beszédéből, hogy a magyar miniszterelnök szerint a tömeges bevándorlás a munkanélküliség, a bűnözés és a terrorfenyegetettség növekedésével fenyeget. Európa túlságosan elkötelezte magát az emberi jogok és a kultúrák sokféleségének tiszteletben tartását hirdető ideológiák mellett, ami hátráltatja abban, hogy megoldja a legsúlyosabb problémákat az óriási bevándorlási hullámtól kezdve a görög válság okozta gazdasági válságig.

Az nyilvánvaló, hogy valami elromlott mostanra. Európa inkább egy ideológiává vált ahelyett, hogy gyakorlati megoldásokat kínálna - idézi a Bloomberg Magyarország miniszterelnökét. A hírportál ezt követően emlékeztet arra, hogy az EU kormányai nem tudtak megállapodni az Észak-Afrikában és a Közel-Keleten dühöngő erőszak elő menekülő, Görögországban és Olaszországban partot ért 40 ezer bevándorló elhelyezéséről.

Le akarják rombolni

A Wall Street Journal tudósítása szerint Orbán bírált bizonyos meg nem nevezett európai uniós és brüsszeli csoportokat, amelyek szerinte le akarják rombolni az unió jelenlegi formáját, hogy felváltsák az egyesült európai államokkal. Ezzel gyengítenék a tagállamok szuverenitását és felvizeznék nemzeti identitásukat. Ezt Magyarország kormánya a leghatározottabban elutasítja.

Hogy valami közelebbit is kapjunk arról, kikre gondol, a WSJ kiemeli a baloldalnak címzett orbáni mondatokat. Ezek szerint a baloldal mindig gyanakodva tekintet a nemzeti öntudatra, és most úgy látja, hogy a bevándorlás kibővülése végzetesen meggyengítheti, sőt lerombolhatja az EU nemzetállamokra épülő rendszerét. Ezzel utat nyithat azelőtt, hogy a baloldal elérje történelmi célját, a nemzetek visszaszorítását.

Bejelentkezett

A Bloomberg emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor harmadik miniszterelnöki ciklusát tölti és bejelentkezett a negyedikre is, amelyet a szavazók akaratából a 2018-s parlamenti választások után kezdhet meg. A magyar kormányfő rendíthetetlen bírálója Európának. Egy évvel ezelőtt ugyancsak Erdélyben arról beszélt, hogy a liberális demokrácián alapuló európai gazdasági-politikai rendszer versenyképtelen a világgazdaságban és jelezte, hogy Magyarország "illiberális államot" épít ki a vezetésével. Egyebek mellett Oroszországot említette a követendő modellek között.

Orbán több hatalmat koncentrált a kezében, mint bármely elődje a vasfüggöny leomlása óta, befolyását kiterjesztette a független intézményeke, köztük a nemzeti bankra és a jogszolgáltatásra is. Magyarország erős EU-t akar, de visszautasítja azokat a kísérleteket, amelyek az USA-t tekintik mintának - szögezte le szombati beszédében.

Még a franciák is

Ez utóbbival homlok egyenest szembe ment Francois Hollande francia államfővel, pedig Franciaország tradicionálisan határozottan kiáll a nemzeti szuverenitás mellett. Hollande néhány hete ennek ellenére arról beszélt, hogy a közös európai valutát használó 19 országnak saját kormányt kellene felállítania, önálló költségvetéssel és külön parlamenttel ennek hátterében. Az eurózóna az erősebb kooperációra támaszkodva jobban kezelhetné az olyan kihívásokat, mint amilyen a görög válság.