A Napi Gazdaság pénteki cikke

− Ha − mint az jelen pillanatban látszik − a görög hitelezők beleegyeznek a kötvénycserébe, az a válság végét jelenti?

Kapcsolódó

−  Rettenetesen veszélyes lenne ezt gondolni: Görögország problémája és az emögött húzódó strukturális válság még sokáig megoldatlan marad. Rossz rendszert raktunk össze, a javítás drága, de ezt a békát most le kell nyelnünk. Az ECB likviditásbővítő akcióinak és a várhatóan sikeres kötvénycserének köszönhetően persze nyugszanak a kedélyek, ám a periféria- és centrumországok eltérő fejlettségéből fakadó problémákat nem kezeltük. Ráadásul Görögország − de több más ország is ennek a határán van − egy rettentő veszélyes, lefelé tartó spirálba került, ahol a költségvetési megszorítás fékezi a növekedést, csökken az elkölthető jövedelem, ami további megszorításokat tesz szükségessé.

− Hogy lehetne kitörni ebből a 22-es csapdájából?

− Egyrészt figyelni kell rá, hogy a megszorításnál a növekedést hosszú távon támogató faktorok ne sérüljenek, így biztosítható csak ugyanis, hogy a centrum és a periféria között jelenleg halálos divergencia konvergenciába forduljon. Ha ezt nem sikerül megvalósítani, az végleg alááshatja a közös európai deviza jövőjét. De hiába maradnak meg a hosszú távú növekedés feltételei, hiába a költségvetési fegyelem, a fejletlenebb országoknak egy erős lökésre is szükségük van a gazdasági növekedés beindításához, egyfajta új európai New Deal kell. Ám ennek sokkal inkább a növekedést támogató befektetésekre és nem az egyszeri pénztranszferekre kell fokuszálnia.

Az EU-s támogatással megvalósuló beruházásokhoz szükséges önerő csökkentése egy jó irányba tett lépés volt, de szükség lenne például arra, hogy a növekedést támogató befektetéseket valamilyen módon ki lehessen vonni a fiskális paktum szigorú előírásai alól, s jó szolgálatot tehetne egy európai növekedési alap felállítása is. Emellett vizsgálandó a magánszféra bevonása és fokozottan kell támaszkodni a ppp-programokra is. Ezzel a leszakadó országokban is növelhető volna a foglalkoztatottság, beindítható a növekedés, s helyreállhat a piacok bizalma. Ha ez még kiegészülne valamiféle közös kötvénykibocsátással, ami leszorítaná a finanszírozási költségeket, azzal biztosíthatóak lennének a hosszú távú növekedés feltételei is.

− Van realitása egy ilyen eurókötvény bevezetésének?

− A német ellenállás miatt csak óvatosan lehet bevezetni, de piaci bizalom visszaszerzéséhez és a költségek csökkentéséhez elkerülhetetlen. Támogathatónak vélem például azt a kezdeményezést, mely szerint a GDP 60 százalékát meghaladó adósságrészek az egyes tagországokból közös kalapba kerülnének, s erre bocsátanának ki valamilyen közösen garantált kötvényt.

− Egy politikailag ennyire tagolt rendszerben működőképes volna a közös garancia? Nem fenyegetne a veszély, hogy a végén úgyis a németek fizetnek mindent?

− A növekedési és stabilitási paktum szabályait először Németország és Franciaország szegte meg − látjuk, ez hosszú távon hová vezetett. De a fiskális politikák közelítése, szigorúbb ellenőrzése, a közös költségvetés fókuszának átgondolása és szigorú garanciák beépítése elkerülhetetlen a rendszer megújítása előtt. Több Európa kell, az integrációnak előre kell haladnia.

− Ön szerint hogy vizsgázott az ECB a válság során?

− A bank mindent megtett, amit felhatalmazása engedett. Biztosította a rendszer működését, a legutóbbi likviditásbővítő akciói komoly megnyugvást hoztak a piacokra. Persze azt is ki kell találnunk, milyen szerepet szánunk a jövőben a jegybanknak, jelenlegi felhatalmazása ugyanis elsősorban az árstabilitás megőrzéséről szól, így a gazdasági növekedés hiányát hiba lenne rajta számon kérni. Ehhez szerencsésebb lenne valamilyen közös gazdaságpolitikáért felelős intézményt létrehozni.