Alekszandr Lukasenko belarusz elnök a Nagyezsda Jermakova jegybank-elnökkel tartott találkozó kijelentette: idén nem engedhetik meg, hogy a bank új pénzek nyomtatásával tegye lehetővé a vállalatok hitelezését. Emellett jelezte, hogy elégedetlen, mert túl magasak a kamatok, azokat szerinte ha fokozatosan is, de feltétlenül csökkenteni kell a gazdaság növekedése érdekében - írta a BelaPAN hírügynökség.
Mikalaj Luzsin, a bankelnök első helyettese máris bejelentette, hogy valószínűleg már ebben a hónapban megkezdik a kamatcsökkentést. A világcsúcs szintű kamatokat az ugyancsak történelmi csúcsot jelentő, 110 százalék körüli infláció váltotta ki, amelynek a felét sem érik el a kamatok. A tervek szerint idén 17-22 százalékra csökkentik az infláció mértékét.
Azt a tényt kommentálva, hogy az ország valutatartaléka 13,2 százalékkal nőtt, megjegyezte: a szükséges összeget természetesen a bankban kell tartani, de a többletet a gazdaság élénkítésére kellene fordítani.
A legújabb gazdasági adatok kedvezőek a minszki vezetés számára: a bruttó hazai termék 2011-ben 5,3 százalékkal nőtt, az ipar termelése 9,1 százalékkal, profitrátája 12,8 százalékkal emelkedett, az áruk és szolgáltatások exportja 57,9 százalékkal haladta meg a 2010-est. Ugyanakkor a költségvetési kiadások visszafogása és a lakossági fogyasztás csökkenése miatt mérséklődött az állótőke-beruházások növekedése.
@braunsim: neked meg a JURCSÁNYI féle 10% deficitröl kéne olvasnod!
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@Blama:
Hát még Amerikában.
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Valaki mintha már mondta volna, hogy OV Lukasenkót követi, vagy forditva?
Végül is mindegy.
Mindenesetre Matolcsy olvassa Lukasenkó tanulmányait szerintem.
Moderációt kérek Válasz erre
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Vannak még innovatív unortodoxok Európában.
Moderációt kérek Válasz erre
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html













