Az első negyedévben 6,9 százalékos éves GDP-növekedést ért el Kína, 2015 harmadik negyedéve óta a legmagasabbat. A Reuters hírügynökség által megkérdezett szakértők a tavalyi utolsó negyedévi 6,8 százalékkal megegyező GDP-növekedést jeleztek előre az idei első negyedévre.

A kormány a tavalyi 6,5-7,0 százalékos előirányzatnál alacsonyabb, "6,5 százalék körüli" GDP-növekedést tervez az idei évre. A tavalyi előirányzatból 6,7 százalékos növekedés valósult meg.

A makrogazdasági mutatók a konjunkturális lendület fokozódására utalnak. Az első negyedévben a termelőberuházások 9,2 százalékkal növekedtek, az ipari termelés pedig 6,8 százalékkal nőtt. Márciusban 7,6 százalék volt az ipari termelés növekedése. A kiskereskedelmi forgalom márciusban 10,9 százalékkal, az első negyedévben 10 százalékkal emelkedett. A kínai GDP 77,2 százalékát a belső fogyasztás adta az első negyedévben.

Termelési rekord a kínai acéliparban

Kína acéltermelése márciusban 1,8 százalékkal 72 millió tonnás havi rekordra emelkedett, fokozva ezzel az aggodalmakat, hogy a szektorban a termelési kapacitás csökkentése ellenére is fennmarad a túlkínálat - írja at MTI.

Az előző termelési rekord a nemzeti statisztikai hivatal adatai szerint a tavaly márciusban elért 70,65 millió tonna volt. Az idei első negyedévben 201,1 millió tonna volt a kínai acéltermelés, 4,6 százalékkal több a 2016 első negyedévinél.

A betonacél határidős jegyzései tavaly több mint hetven százalékkal emelkedtek, az idén pedig már közel tíz százalékkal az utóbbi időkben bekövetkezett árcsökkenéssel együtt is. A kínai acélipar igyekszik hasznot húzni az áremelkedésből, bár a kínai kormány éppen az alacsonyabb minőségű termelési kapacitás, a betonacélgyártás visszaszorítására törekszik az ágazat hatékonyságának növelése és a légszennyezés csökkentése érdekében.

A készletek növekedése és az utóbbi időkben tapasztalt árcsökkenés arra utal, hogy a kínálat gyorsabb ütemben növekszik, mint a kereslet. A betonacél jegyzése hétfőn egy százalékkal csökkent, áprilisban összesen közel nyolc százalékkal.