Lassan Dunát lehet rekeszteni a rengeteg elemzéssel, amely a britek EU-ból való kilépésének hatását elemzik. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a szokásos éves gazdasági jelentése mellé most a briteket "megajándékozta" a Brexit makrogazdasági hatásának részletes elemzésével is, amelyben megállapítja: a közeljövőben a legnagyobb kockázat és bizonytalanság a június 23-i EU-tagságról szóló népszavazáshoz kötődik. Az IMF szerint ugyanis a kilépésnek minden bizonnyal negatív és jelentős hatása lenne az Egyesült Királyság számára. Igaz, az európaiak sem dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen a britek kilépésével összességében az EU gazdaságai sem nyernének.

E sommás következtetésekre az IMF egy szinte minden aspektust végignéző elemzésen keresztül jutott, melyből azok a vélemények sem maradtak megemlítés nélkül, amelyek a Breixtinek pozitív hatást tulajdonítanak, azaz hosszabb távon nettó gazdasági hasznot hoznak ki a brit gazdaság számára.

Papíron jól mutat

A Valutaalap szerint azonban ezekkel a számításokkal van egy kis baj: ezek az elemzések - illetve azok, amelyek csak kis káros hatást valószínűsítenek - részben azzal a feltételezéssel élnek, hogy az EU-ból való kilépést követően megugrana a más gazdaságokkal kötött új kereskedelmi megállapodások száma, részben pedig úgy vélik, a termelékenység jelentős lendületet kap az uniós szabályozások csökkenése révén.

Ez elméletben lehetséges, ám a gyakorlatban a kibocsátásra gyakorolt hatás vélhetően nem lesz elég nagy ahhoz, hogy a kilépés nettó gazdasági hatását pozitív szaldóra hozza ki - vélik a Valutaalap elemzői.

Az IMF szerint a nagyobb bizonytalanság és a kockázatkerülés rövid- és közép távon a jövedelmekre lesz negatív hatással. Hosszabb távon a közös piachoz való limitált hozzáférés alacsonyabb kibocsátáshoz és beruházásokhoz vezet, a tartósan alacsony jövedelmek a fogyasztást is visszafogják, a gyengébb font hatásaként többet kell majd fizetni az import termékekért.

Az árfolyamgyengülés ugyanakkor a nettó exportot ösztönözve csökkentheti a kilépésből fakadó gazdasági veszteségeket, de nem eléggé ahhoz, hogy a más területeken bekövetkező visszaeséseket ellensúlyozza. Az EU költségvetésébe való befizetés megspórolásánál sokkal nagyobb mértékű lehet a kevesebb bevétel miatti alacsonyabb kibocsátás, ami költségvetési veszteségeket is eredményez.

Az IMF számításai szerint egyébként, abban az esetben, ha a bizonytalanság relatíve mérsékelt marad és az Egyesült királyságnak sikerül egy Norvégiához hasonló státust kitárgyalnia az EU-val, akkor a gazdaság 2019-re csak 1,5 százalékkal lenne alacsonyabb az alapszcenárióhoz képest, mely szerint az britek bennmaradnak az EU-ban. Abban az esetben viszont, ha a tárgyalások elhúzódnak, a kereskedelmi megállapodás pedig a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályaira redukálódik, akkor a GDP 2019-re akár 5,5 százalékkal is bezuhanhat az alapforgatókönyvhöz képest.

Magyarországot is elérné

Más országokra - főleg EU-tagállamokra - is többnyire negatív hatással lehet a Brexit, bár ennek mértéke kisebb lehet, mint az Egyesült Királyságra - jegyzi meg az IMF. Az EU-n belül a negatív hatás az Egyesült Királysággal szembeni kereskedelmi és pénzügyi kitettség függvényében viszont széles skálán mozog: a kilépést leginkább Írország, Málta, Ciprus, Luxembourg, Hollandia és Belgium szenvedné meg a kereskedelmi kapcsolatokon keresztül.

Franciaországot, Németországot, Olaszországot és Spanyolországot vélhetően az EU-átlagnál kevésbé érintené a britek kilépése. A pénzügyi kapcsolatok miatt viszont a legkitettebb országok Hollandia, Ciprus, Málta és Írország lennének.

A Valutaalap a más országokat elérő tovagyűrűző hatások között megemlíti, hogy az uniós források nettó haszonélvező tagállamait is elérné a Brexit hatása, mégpedig azért, mert az EU kiadásainak mintegy háromnegyede a kohéziós politikára illetve mezőgazdasági és vidékfejlesztésre megy el. E tekintetben a legkitettebb országok között Magyarország mellett ott van Észtország, Bulgária, Dánia, Litvánia, Lettország, Lengyelország és Románia, miután a kapott források GDP-jük több mint 3 százalékát is kiteszi.

Az IMF szerint a britek kilépése - az EU költségvetéshez való hozzájárulásukat alapul véve a visszatérítést nem számítva - a rendelkezésre álló források 10 százalékos csökkenését jelentené, minden más változást figyelmen kívül hagyva. (Jogi oldalról megközelítve az uniós forrásokra gyakorolt hatás bizottsági források szerint egyelőre "fekete lyuknak" számít, ugyanis a Brexit egy speciális jogi helyzetet idézne elő, hiszen egy érvényben lévő szerződést kellene módosítani a több éves költségvetést érintően, így már érvényben lévő kötelezettségvállalásokat érintene az EU és az Egyesült Királyság között fennálló jelenlegi szerződések érvényének megszűnése - a szerk.)

Mit mutatnak korábbi példák?

Az IMF elemzői úgy ítélték meg, hogy bár modellezhető egy hosszú távú kereskedelmi kapcsolat hirtelen megszűnése, ezek azonban sok olyan aspektust nem tudnak figyelembe venni, amelyek szintén hatással lehetnek a gazdasági folyamatokra. Ilyenek például az olyan vívmányok hatásai, mint a bizonyos standardok harmonizálása, a nemzetközi piacokon való versenyzés révén elért termelékenység-javulás, amelyek nem tűnnek el egyik pillanatról a másikra. Emiatt a Valutaalap elemzői gazdaságtörténelmi példákat kerestek támpontul.

Az IMF elemzői úgy vélik, az olyan esetek lehetne a Brexit hatásainak vizsgálatakor relevánsak, ahol egy kis gazdaság számára szűnik meg hirtelen és tartósan egy nagyobb gazdasághoz fűződő kereskedelmi kapcsolat, elindítva ezzel egy olyan kiigazítási időszakot, amelyben a kisebb gazdaságnak új irányt kell találnia. Erre két példát találtak:

  • Új-Zéland: 1973-ban az ország brit piacokhoz való kedvezményes hozzáférése megszűnt, miután az Egyesült Királyság belépett az Európai Gazdasági Közösségbe. A termelékenység összeomlott, még 20 év elteltével is egyharmaddal elmarad a korábbitól, az ország egy főre eső GDP-je a 8. helyről 2000-re a 22. helyre csúszott le a globális rangsorban.
  • Finnország: 1990-ben a finn gazdaságot erős kereskedelmi kapcsolatok fűzték a Szovjetunióhoz, amelynek összeomlását követően Finnország súlyos recesszióba került. A visszaesés a fejlett országok között az 1930-as évek óta az egyik legmélyebb volt.

Mindkét esetben jelentős és tartós visszaesés következett be az egy főre eső jövedelemben. Ami szembetűnő - hívja fel a figyelmet az IMF -, hogy ezt a zuhanást nem az exportban bekövetkező visszaesés vezérelte, hiszen mindkét gazdaság megtalálta a módját, hogy exportálja termékeiket (a finnek leértékelték az akkori fizetőeszközüket, a márkát, Új-Zélandon pedig a nyersanyagárak jelentős csökkenése segített). A visszaesés fő oka a belső kereslet összeomlása volt, ami az egy munkavállalóra jutó kibocsátás jelentős visszaesésével járt: a munkanélküliségi ráta Finnországban 12 százalékponttal ugrott meg, Új-Zéland esetében pedig a munkatermelékenység 10 százalékponttal zuhant.

Az esettanulmányok arra is rámutatna, hogy jelentős ára lehet az új exportpiacok kialakításának és a termelési tényezők átcsoportosításának az ágazatok között. Ebből a szempontból az új-zélandi és a finn példa is több mint egyszerű kereskedelmi sokk volt, ugyanis ezek a változások komoly és hosszú távú károkat okoztak a gazdaságoknak. Ezek az esetek az IMF elemzői szerint azt sugallják, hogy az EU-ból való kilépés sokkal nagyobb kárt okozhat, mint azt a statikus, kereskedelemből származó nyereséget kalkuláló modellek mutatják.

Volt ott azért más is

A két ország példája kapcsán az IMF azért megjegyzi azt is, hogy természetesen vannak ellentmondások is a történetekben. Finnországban például a válságban jelentősen benne volt a lakossági hitelboom hatása, amelyet súlyosbított a helyi fizetőeszköz leértékelése, hiszen növelte a magánszektor devizában denominált adósságterhét.

Új-Zélandon a globális olajválság is betett a gazdaságnak, amely pont akkor érte el az országot, amikor elvesztette kedvezményes pozícióit a brit piacokon. Gazdaságának visszaesése ebben az időszakban azonban más hasonló országokkal összehasonlítva nagyon kiugró. A gazdaság fellendülését pedig késleltette néhány elhibázott protekcionista intézkedés is.

A Valutaalap a brit esettel kapcsolatban megjegyzi: az Egyesült Királyságnak egy puffert biztosít a lebegő árfolyamrendszere. Ugyanakkor az ország 2009-ben már átélhette, hogy a fizetőeszköze 25 százalékkal leértékelődött, ám ekkor az exportnövekedés stagnált. Ez viszont azt mutathatja - jegyzi meg az IMF -, hogy még egy jelentős árfolyamgyengülés sem feltétlenül szigetel el teljesen egy gazdaságot. Ez pedig akár jó hír is lehet.