BUX
39709

Ilyen hírre várt Merkel - nagy lehet az öröm

Pénzügyi szabálytalanságokat követhetett el Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje az Európai Parlament (EP) elnökeként - írta a Der Spiegel című német hetilap a hétvégén megjelent számában.

Dzindzisz Sztefan, 2017. február 13. hétfő, 07:55

A lap szerint az EP költségvetési ellenőrző bizottságában (CONT) továbbra is várnak azokra a dokumentumokra, amelyekkel Martin Schulz cáfolni kívánja azt a gyanút, hogy a 2014-es EP-választás előtt pártpolitikai célokra - az európai szocialisták úgynevezett csúcsjelöltjeként folytatott kampányára - fordított olyan erőforrásokat, amelyeket csak EP-elnöki feladataihoz használhatott volna fel.

Míg az Európai Bizottságban arra utasították a biztosokat, hogy vegyenek ki szabadságot, ha részt akarnak venni a kampányban, az EP elnöke sokáig felvette az évi 320 ezer eurós javadalmazása felett járó 304 eurós napidíját, miután 2014. január 26-án megtették csúcsjelöltnek, és számos alkalommal az EP költségére, EP-alkalmazottak kíséretében utazott. A napidíjat csak 2014. április 18-tól nem vette fel, amikor már csak öt hét volt hátra az EP-választásig. (Schulzról itt írtunk bővebben.)

A CONT elnöke, Ingeborg Grässle, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa a Der Spiegelnek azt mondta, hogy nem volt még olyan elnöke az EP-nek, aki úgy megkerülte és kijátszotta volna a szabályokat, mint Martin Schulz. A baloldali politikus "nagyvonalúsága határtalan volt, főleg amikor párttársairól volt szó" - tette hozzá Ingeborg Grässle.

A Der Spiegel szerint a párttársak támogatására példa Martin Schulz egyik legfőbb bizalmasa, Markus Engels esete, akinek érdekében az EP egykori elnöke nyomást gyakorolt az intézményre, és valamennyi bevett parlamenti szokással szakítva támogatta karrierjét.

A pártfogás Markus Engelsnek "anyagilag sem ártott" - írta a Der Spiegel. A szerkesztőséghez eljutott dokumentumokra hivatkozva hozzátették, hogy Engels a szabálytalanság gyanúját felvető, kétes juttatásokat kapott és csak 2012-ben legkevesebb 16 621,47 euró értékben számolt el útiköltséget olyan utakért, amelyeket nem is tett meg - írja az MTI.

Martin Schulz január vége óta az SPD kancellárjelöltje. Színre lépése óta pártjának országos választói támogatottsága a 20-23 százalék közötti sávból a 30 százalék körüli szintre emelkedett, majdnem teljesen behozta lemaradását a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével szemben.

Még nem dőlt el, mivel támadják

A Der Spiegel szerint a CDU elnökségében nagy a tanácstalanság, még nem döntötték el, hogy a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra készített stratégiát miként igazítsák a Martin Schulz megjelenésével megváltozott körülményekhez. Azt viszont már eldöntötték, hogy a legnagyobb vetélytárs kancellárjelöltjét nem támadják fiatalkori alkoholbetegsége miatt, és azzal sem, hogy nem szerzett érettségi bizonyítványt.

A Welt am Sonntag című vasárnapi lap szerint Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke világossá tette, hogy nem tartaná helyesnek a támadásokra felépített kampányt, szerinte a CDU-nak nyugalmat és szuverenitást kell sugároznia.

Az is biztos, hogy igyekeznek feltárni Martin Schulz EP-elnöki időszakának kétes ügyeit. A CDU/CSU EP-képviselőinek vezetője, Herbert Reul irányításával már el is készült az első "Schulz-dosszié", és nemcsak a berlini kancelláriára, a CDU/CSU Bundestag-frakcióhoz és a CDU központjába jutott el, hanem több német szerkesztőségbe is. A párt nem használta fel az anyagot, és a dosszié tartalma részletesen a sajtón keresztül sem vált ismertté. A Welt am Sonntag szerint arról szól az összeállítás, hogy Martin Schulz miként használta fel az EP-elnökséget pártérdekei érvényesítésére, hogy támogatta párttársait, miként tett a német nemzeti érdekek ellen és hogyan került meg uniós szabályokat.

Herbert Reul szerint nincs kivetnivaló az adatgyűjtésben. A dossziét még akkor kezdték összeállítani, amikor tavaly konfliktus alakult ki az EP-elnöki tisztség betöltése körül a két legnagyobb frakció, a jobbközép pártokat összefogó Európai Néppárt képviselőcsoportja és a szocialisták között. Aztán amikor kiderült, hogy "új feladat vár Martin Schulzra, egy kicsit még aktualizáltuk" az anyagot - mondta Herbert Reul a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak, hangsúlyozva, hogy az összeállítás kizárólag tényeket tartalmaz.