Ilyen még nem volt: Sok magyart visznek Angliába dolgozni

Egy brit vállalat vezetői Magyarországon keresnek munkaerőt cégük új gyárába, mert helyben olyan erős a foglalkoztatottság és olyan magasak a szociális juttatások, hogy nem találtak elég jelentkezőt. Több száz magyar előtt nyílhat új lehetőség - nem kis pénzért.
Napi.hu, 2014. november 10. hétfő, 10:45

Nagy-Britannia legnagyobb szendvicsgyártója, a Greencore Group 300 magyar munkavállalót keres új üzemébe. Az érdeklődés olyan erős, hogy a cég vezetői a lehetőségek felmérése céljából Budapestre iderepülnek. A gyárba gépkezelőket, takarítókat, portásokat és minőségellenőröket akarnak felvenni. A Greencore mások mellett a Marks & Spencer, a Waitrose, a Sainsbury's, a Tesco és az Asda kiskerláncok beszállítója a szigetországban.

A vállalat 35 millió font (csaknem 14 milliárd forint) épít üzemet Northamptomban, ahol 2016-ban kezdődhet el a szendvicsgyártás. A cégvezetés megpróbálta a környékről összegyűjteni a szükséges munkaerőt, ám túl sokszor kapták azt a választ, hogy a felkínált lehetőségek "nem tartoznak azok közé a munkafajták közé", amelyeket a helyiek szívesen elvállalnak - mondta a dailymail.co.uk-nek Allyson Russell, a Greencore személyzeti főnöke.

Ellenérdekeltség

Igaz ugyan, hogy a városban nyolcezer embernek nincs munkája, azonban ezzel csupán 6,8 százalékos a munkanélküliségi ráta, ami megfelel a brit átlagnak. A szomszédos településeken kilenc százalék körül alakul ez a mutató - mondta a hr-vezető. Borítékolható, hogy az ügy vitát kavar a helyi, sőt esetleg az országos politikában is, mivel sok szakértő szerint rámutat arra, hogy a nagyvonalú brit szociális rendszer kitermelt egy generációt, amely nem igazán hajlandó dolgozni, miközben a üresen hagyott munkalehetőségek vonzzák a külföldieket.

A korábbi munkáspárti kormányok "nyitott kapuk" politikája az alacsony képzettségű vendégmunkások beáramlásához vezetett, miközben ellenérdekelté tette a briteket a munkavállalásban- idézi a hírportál Duncan Smith-t a konzervatív kormány munkaügyi miniszterét. A tory képviselők is azon az állásponton vannak, hogy olyan munkanélküli-ellátó rendszert kellene működtetni, amely munkavállalásra ösztönzi az embereket.

Zsíros fizuk

Magyarországon az átlagkereset átszámítva évi 7000 font, miközben Nagy-Britanniában még a minimálbért keresők is hazavihetnek 13 520 fontot (évi 5,3 millió forint, havi 440 ezer forint). Ezt még szépíthetik adókedvezmények - amit sok vendégmunkás igencsak vonzónak talál - és lakhatási támogatás.

Ebből következően egy külföldi munkavállaló Nagy-Britanniában, ha nincs családja, és ha a 184 fontos heti minimálbéren foglalkoztatják, végső soron akár 254 fontot (100 ezer forint) is zsebre tehet hetente - derül ki munkaügyi felmérésekből. Annál, aki együtt él a hitvesével és két gyerekkel, ez az összeg felmehet heti 543 fontra (214 ezer forint), ami éves szinten több mint 28 ezer fontot (11 millió forint) jelent.

Nem a Greencore az egyetlen vállalat, amely Kelet-Közép-Európában keres munkaerőt. A Daily Mail néhány hónappal ezelőtt kiderítette, hogy majdnem nyolcezer olyan brit álláshirdetés van, amelyben a cégek román ápolónőket, taxisokat és szállodai alkalmazottakat keresnek.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

isabella, 2014.11.27 10:22

@karamiki: miért nem hisz a magyar miniszterelnöknek? A rendszerváltás óta rendületlenül ismételgeti, hogy itt 3,5 millió emberen, már a kutya sem segít. Másképp akkor hogyan jöhetne össze az egymillió munkahely? A holdudvart etetni kell, egyébként átpártolnak az ellenséghez, a szegényeket pedig úgy kell kezelni, mintha nem is léteznének. Ilyen egyszerű.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

sasika91, 2014.11.27 09:40

Akit egyébként érdekel ez a munka az Euwork-nél tud rá jelentkezni, ők a cég magyarországi partnere és az állásinterjú is náluk van: http://www.euwork.hu/munka/461/szendvics_csomagolas_es_keszites_-_northampton_uk
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ABCYQ, 2014.11.11 07:15

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2014.11.10 20:51

@tever kneif: 9.900.000 kis hazánk hivatalos lakosságszáma.

Amiből már hivatalosan 350.000 dolgozik kinn, az ingázók nélkül.

Szóval 9.000.000 lehet, amihez hasonlítania kéne.

Persze ebből alig 4.500.000 az, aki gazdaságilag aktív lehet.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2014.11.10 20:32

A burjánzó, irreális szociális rendszereket le kell építeni. Egyrészt képtelenség már finanszírozni, másrészt, másrészt - amint az angol példából látszik - teljesen kontraproduktív. Húzzon el mindenki dolgozni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html