Horvát és francia tudósok sikeresen idomítottak be méheket aknakutatásra - írta a The Telegraph. A méhek szaglása a kutyáékkal vetekszik, és sokkal gyorsabban képezhetők ki - igaz, hogy gyorsan felejtenek, ezért fél óránként kell "megkínálni" őket cukorszirupos TNT-vel, hogy újra hajlandók legyenek az édesség reményében megkeresni az aknákat.

A módszeren már négy éve dolgozik Nikola Kesic, a zágrábi egyetem tudósa és az avignoni INRA mezőgazdasági kutató intézet osztályvezetője, Yves Le Conte, aki európai alapítványi támogatással a jövő hónapban 30 ezer méh bevetésével kezdi meg az élesben folyó kísérletet.

Bosznia a jugoszláv háborúból a becslések szerint mintegy 1 millió aknát "örökölt", ennek nagy részét felszedték, de 120 ezer maradt több mint 9400, gondosan megjelölt aknamezőn - és ki tudja mennyi azokon kívül. Ezek 2012 végéig 1800 embert öltek meg, köztük rengeteg gyereket. A veszély pedig mérhetetlenül megnőtt most, hogy az árvizek és földcsuszamlások nemcsak a figyelmeztető jelzéseket, de magukat az aknákat is elsodorták, így akár a Dunába is juthatott belőlük - és a víz nem hatástalanítja ezeket a robbanószerkezeteket. Boszniában már egy embert megöltek.