Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Európai Bizottság a magyar válaszra vár azzal a dokumentummal kapcsolatban, amelyet a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió és az Európai Központi Bank képviselői júliusban adtak át a magyar hatóságoknak Budapesten - közölte pénteken sajtótájékoztatón Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője. Bailly emellett kijelentette: nem kommentál semmilyen további dokumentumot, amelyet Magyarország ügyében a Bizottság készít, ezek tartalma bizalmas, és az előzetes talákozók megbeszéléseit tartalmazzák.

Bailly ugyanakkor hangsúlyozta: a júliusban itthagyott nem hivatalos documentum (non paper) elsősorban a makroadatokra és azokra a lehetséges intézkedésekre adott javaslatokat tartalmazzák, amelyeket a trojka látni szeretne a hitelprogram megvalósulása során. Ennek középpontjában a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás fenntartható módon történő javítása áll - nyomatékosította a szóvivő. Mint mondta, a cél emellett az is, hogy a befektetői bizalom helyreálljon, ezt egy stabil adórendszer támogassa és ne legyenek ad hoc változtatások.

Az MTI-nek a dokumentum tartalmát firtató kérdésére a szóvivő megjegyezte, hogy a sajtóban erről megjelent értesülések több pontatlanságot tartalmaznak. Bailly leszögezte, hogy a tárgyalások kezdeti szakaszban vannak, és most a magyar kormányon a sor, hogy ismertesse álláspontját a júliusban átadott dokumentummal kapcsolatban, a bizottság célja pedig az, hogy támogassa a fenntartható növekedést és foglalkoztatást Magyarországon. A válaszra nem szabtak a nemzetközi szervezetek határidőt, de Bailly pozitív jelként utalt arra az Orbán Viktor kijelentésre, miszerint a kormány 7-10 napon belül alternatív tárgyalási pozíciót dolgoz ki.

Arra a kérdésre, hogy a pénzügyi tranzakciós illeték magyar szabályozásával kapcsolatos brüsszeli aggályok hátráltatják-e a hiteltárgyalások menetét, Bailly azt válaszolta: az Európai Bizottságban egyelőre nem fejezték be a magyar válaszok elemzését azzal kapcsolatban, hogy a magyar rendelkezések összhangban állnak-e az uniós joggal.

Orbán Viktor pénteken reggel a Kossuth Rádió reggeli hírműsorában elismerte: nem a júliusi IMF anyag alapján állította, állította össze az IMF listát, hanem egy EU-s anyag alapján. Lesz IMF megállapodás, szükségünk van a hitel nyújtotta biztonságra, ám nem a mostani alapon. Ezért a következő napokban egy új tárgyalási listát dolgoz ki a magyar kormány - mondta a miniszterelnök.