IMF: kockázatos a spanyol bankrendszer és gazdaság

Az előzetes terveknek megfelelően halad a spanyol bankmentő csomag, de továbbra is kockázatoknak van kitéve a spanyol bankrendszer és gazdaság - közölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértőiből álló delegáció a spanyol felülvizsgálati országlátogatás után kiadott, hétfői közleményben.
MTI-Eco, 2013. június 3. hétfő, 16:53

Az IMF szakértői május 21-31. között voltak Madridban, ahol a 2012 júliusában folyósított, az euróövezeti hozzájárulással együtt legfeljebb 100 milliárd euró értékű bankfeltőkésítési program harmadik felülvizsgálati országlátogatásán vettek részt.

A nemzetközi pénzügyi szervezet közleményében kiemelte, hogy a bankrendszer átstrukturálási programja a tervezett menetrendnek megfelelően halad előre, így lépések történtek a bankok feltőkésítésére és a bankok rossz minőségű eszközeit áthelyezték az állami rossz bankba.

Az IMF szerint a legutóbbi országlátogatás óta tovább javult a hangulat a nemzetközi pénzpiacokon, s a spanyol államkötvények kockázati felára alacsonyabb, mint a program kezdetekor.

A szervezet szerint a kilábalást veszélyeztető kockázatok enyhítése érdekében további lépésekre van szükség, mind euróövezeti, mind nemzeti szinten. Így az euróövezetben időben be kell vezetni az európai bankuniót, és fenn kell tartani a kellő mértékben gazdaságösztönző jegybanki politikát. Spanyolországban pedig továbbra is intenzív figyelmet kell szentelni a bankrendszer egészségének megtartására.

Az IMF júliusban közli hivatalos országértékelését, a következő spanyolországi felülvizsgálati látogatást szeptemberben folytatja le.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

szkitaati, 2013.06.04 12:10

...."IMF: kockázatos a spanyol bankrendszer és gazdaság.."


..igen ,régóta ,ezt nem tudni nem hiba ,hanem bűn volt...,milyen iskolájuk van a Háttérhatalmat kiszolgálóknak?...vagy nem mertek szólni?...jó pénzért hallgattak?...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html