Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az oroszul jól beszélő Merkel örömmel üdvözölte az orosz tőke tervezett németországi beruházásait. Az Opel közös felvásárlása mellett - amit a kancellár ismét támogatásáról biztosított - az oroszok két német chipgyártóba, az Infineonba és a Qimondába, továbbá a Wadan hajógyárba is befektetnének.

Míg Merkel úgy nyilatkozott, hogy a válságból való kiemelkedés lehetőséget nyújt a mindkét fél számára kedvező együttműködés intenzívebbé tételére, Medvegyev azzal magyarázta Moszkva készségét ezekre az üzletekre, hogy a krízis lenyomta az árakat, ezért most érdemes befektetni. Különösen igaz ez az olyan ágazatokra, amelyekben Oroszország nem elég erős, mint például a technológiai ipar.

Az Opel felvásárlása már az utolsó körben van, csak a General Motors anyavállalat fenntartásait kell legyűrni. Ebben sokat segíthet, hogy a Kommerszant közlése szerint a kanadai Magna és az orosz Szberbank konzorciuma visszavonta azt a korábbi követelését, hogy az Opellel együtt megkapja annak minden gyártási jogát, vagyis például technológiájának felhasználásával más márkanevű autókat is gyárthasson. Az új, feltételesen már elfogadott, az eredeti több mint háromszorosát kitevő készpénzes ajánlatban már csak az Opelek gyártására vonatkozó licencszerződésre tartanak igényt a vevők. Ugyanakkor elemzők szerint ez tovább halasztja a vállalat megvásárlását és autónként 100-300 dolláros licencdíjkiadást jelent a konzorciumnak.

A politikusok - úgy tűnik - a tulajdonosok megkérdezése nélkül próbálják tető alá hozni a tervezett elektronikai stratégiai együttműködést: eszmecserét folytattak arról, hogy az Infineon eladna egy részvénypakettet a Sistemának, Vlagyimir Jevtusenko orosz milliárdos holdingjának, anélkül, hogy az érdekelteket bevonták volna a tárgyalásba. Szó volt az ötödik legnagyobb német hajógyár, a Wadan Yards esetleges megvásárlásáról is, ahol pont fordított a helyzet. A csődöt jelentett és 90 millió eurós adóssággal terhelt üzem megbeszéléseket folytat Igor Juszufov volt energiaügyi miniszterrel, aki jelenleg a Gazprom egyik igazgatója. A gyár teherhajókat, kompokat és jégtörőket épít, és német források szerint az ára 40 millió euró körül alakul.