A brit-holland Royal Dutch Shell PLC engedélyt kapott a szövetségi hatóságoktól ultrakönnyű kőolaj exportálására az USA-ból. Csaknem négy évtizede ez az első eset, hogy nagyvállalatnak erre engedélyt adtak. A hetvenes évek közel-keleti olajválsága óta ugyanis tilos volt amerikai nyersolajat külföldre eladni.

Tavaly viszont már túltermelés volt az USA-ban, ezért a kitermelők nyomást gyakoroltak a kormányzatra az export engedélyezése érdekében - azonban mire ez most megérkezett, már nem felhőtlen az örömük. Mint a Shell közölte, a kivitel megindításáról annak nyereségességétől függően döntenek. A hét elején ugyanis az amerikai kőolaj hordónkénti ára 44,38 dollárra csökkent, 2009 áprilisa óta a legalacsonyabbra.

Az elemzők szerint azonban a kivitel tényleges megkezdésétől függetlenül a bejelentés hatással lesz mind a világpiaci árakra, mind az olajkereskedelem rendszerére, mivel sorban állnak mások is az exportengedélyért, mint a BP, vagy a Vitol globális olajkereskedő. A megfigyelők úgy vélik, a döntés áttörést jelent az amerikai energiastratégiában az olaj- és gázexport tilalmának teljes feloldása felé. Ebben sokáig az amerikai cégek sem voltak érdekeltek, a helyzet azonban gyökeresen megváltozott a palamezők kitermelésével, amelyeknek köszönhetően 2013-ra az Egyesült Államok már a világ harmadik legnagyobb olajtermelője lett, de becslések szerint tavaly az első helyre lépett elő.