Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A minisztérium közleménye szerint az új szankciók bejelentése "része az Irán külföldi rosszindulatú cselekedeteit visszaszorítani igyekvő erőfeszítésnek". A tárca egyúttal leszögezi: a washingtoni lépés nem sérti a 2015 végén Iránnal megkötött többhatalmi atomalkut. Az új szankciók 13 személyt és 12 vállalatot érintenek, köztük néhány nem is iráni székhelyű vagy iráni állampolgárságú - adta hírül az MTI.

A szankcióval sújtott személyek között például két libanoni és egy kínai állampolgár is található, egyvalakinek pedig Saint Kitts és Nevis karibi szigetállam által kiadott útlevele van. A büntetőintézkedések iráni és nem iráni - például Kínában vagy az Öböl-menti emírségekben bejegyzett - vállalatokat egyaránt sújtanak - írja az MTI.

A washingtoni közlemény szerint valamennyi érintett kapcsolatban áll az iszlám köztársaság ballisztikusrakéta-programjával, illetve tevőlegesen segíti vagy anyagilag támogatja azt. A minisztérium szankcionált egy, az iráni Forradalmi Gárda által működtetett libanoni vállalkozást is.
Az új republikánus amerikai kormányzatnak ez az első konkrét lépése Irán ellen.

A szankciók bejelentése előtti órákban Donald Trump elnök egy Twitter-üzenetben azt írta: "Irán a tűzzel játszik, nem becsüli meg, hogy Obama elnök milyen "kedves" volt velük. Én nem leszek az."

Figyelmeztetik Iránt

Még szerdán Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadó azt fejtegette, hogy az Obama-kormányzat szerinte túl engedékeny volt a perzsa vezetéssel, és jelezte, hogy "hivatalosan figyelmeztetjük Iránt". Flynn megemlítette a ballisztikus rakétával végzett kísérletet, de emellett felhozta azt is, hogy Jemenben az amerikaiak elleni támadások, illetve egy szaúdi hajó ellen minap végrehajtott támadás hátterében szintén Irán áll.

Sigmar Gabriel német alkancellár és külügyminiszter, aki egyesült államokbeli látogatása keretében pénteken New Yorkban, az ENSZ-ben tett látogatást, újságíróknak nyilatkozva támogatásáról biztosította az Irán elleni új szankciók bevezetését.

Mint kifejtette, megérti a lépést. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a vasárnap végrehajtott iráni rakétakísérlet "nincs hatással" a Teheránnal nukleáris programjának korlátozásáról 2015-ben megkötött hathatalmi egyezményre, ennek végrehajtását "továbbra is támogatjuk".
Gabriel leszögezte azt is: az Egyesült Államoknak jelenleg nem áll szándékában megkérdőjelezni az atomalkut.