Ben S. Bernanke, a Federal Reserve pénteken, röviddel a New York-i tőzsdenyitást követően kezdte meg a piacok által várva-várt beszédét. A szövegben nincs szó azonnali intézkedésekről, vagyis nem jöttek be azok a várakozások, hogy már most jöhet a kvantitatív lazítás harmadik köre, a QE3. A további lépésekről a Fed nyíltpiaci bizottságának szeptemberi ülésén tárgyalnak majd a monetáris politika döntéshozói. A piacok némi megingás után emelkedéssel reagáltak: a dollár és az euró erősödött a svájci frankhoz képest, és pluszba váltottak a New York-i részvényindexek is, hiszen ha nem is azonnal, de mégis várható valamiféle lépés a Fedtől, ráadásul belátható időn belül.

A Fed készen áll

A krízisból való kilábalás sokkal kevésbé robusztus, ám a Federal Reserve készen áll arra, hogy szükség esetén bevesse eszközeit a tempósabb növekedés érdekében - mondta a Fed elnöke. Bernanke közölte: a Fed lefelé módosította a következő negyedévekre vonatkozó gazdasági növekedési prognózisát.

A Fednek széles paletta áll rendelkezésére, hogy további monetáris ösztönzést adjon, ám Bernanke szerint a Fed nyíltpiaci bizottsága szeptemberi ülésén folytatja majd annak megvitatását, hogy milyen eszközöket vessen be, itt fogják áttekinteni az enyhítés mellett és ellen felhozható érveket.

Azért sem hozott még a Fed döntést, mert egyelőre nem tisztázott miképp érinti az USA gazdaságát az elmúlt hetekben tapasztalt részvénypiaci hullámvasút, az adósságplafonnal kapcsolatos egyezkedések és az európai adósságválság. Ahhoz azonban nem sok kétség fér, hogy ezek a folyamatok érzékenyen érintették a háztartások hangulatát, valamint az üzlei bizalmat és fenyegetik a növekedést - mondta Bernanke. A Fed ennek ellenére szerény növekedéssel számol, ami idővel erősebbé válik.

A politikusokat kritizálja a Fed-elnök

A fiskális fenntarthatósággal kapcsolatos problémákat sürgősen meg kell oldani, miközben a politikusok nem feledkezhetnek a meg a törékeny növekedésről sem - szögezte le a Fed elnöke. Szerencsére azonban a fiskális fenntarthatóság elérése és növekedést nem rombadöntő költségvetési intézkedések nem zárják ki egymást. Hiszen egy hiteles, hosszú távon fenntartható deficit csökkentő program, ami rövid távon fiskális mozgásteret biztosít, mindkét célt szolgálhatja.

A döntéshozók a költekezési- és adóprogramok révén járulhatnak hozzá a növekedés serkentéséhez - fogalmazott Bernanke. A cél, hogy ezek a programok ösztönözzék a munkavállalást, a megtakarításokat és a beruházásokat; támogassák a magántőkét, a kutatást és fejlesztést és biztosítsák a szükséges közösségi infrastruktúrát. Az ugyan nem várható el a gazdaságtól hogy kinője magát a fiskális egyensúlytalanságokból, de egy jóval produktívabb gazdasággal könnyebb a problémák megoldása.

Az egyik legnagyobb kihívás aegy olyan fiskális döntéshozatali mechnizmus kialakítássa, ami az ország érdekeit szolgálja - emelte ki Bernanke. Hiszen az adósságplafonnal kapcsolatos tárgyalások a nyár folyamán megmérgezték a pénzpiacokat és feltehetően magát a gazdaságot. Ráadásul az ehhez fogható, hasonló események a jövőben komolyan elriaszthatják a befektetőket az amerikai eszközöktől és az embereknek munkát adó beruházásoktól.

Bár a részletek kidolgozása még hátravan, a politikusoknak érdemes megfontolniuk egy olyan, hatékonyabb folyamat létrehozását, ami egyértelmű, transzparens költségvetési célokat tűz ki és párosul olyan mechanizmusokkal, amik megteremtik ezeknek a céloknak a hitelességét. Ugyan az természetes, hogy a formális költségvetési célok és mechanizmusok nem helyettesítik a nehéz döntések meghozatalát, ezért kritikus, hogy a politikusok megfelelő támogatásban részesüljenek és lépések szükségességét megértessék az emberekkel is.

Izgalmas lehet a szeptember

Annak ellenére, hogy semmi bejelentést nem tett a Fed elnöke, a beszédének végén kiemeli: a hatóság biztosan meg fog tenni mindent annak érdekében, hogy visszaállítsa a magas növekedési ütemet és foglalkoztatottságot, karöltve az árstabilitással. Ez pedig nehezen értelmezhető másképp, minthogy szeptemberben bejelentik a QE3-at, vagy valamilyen, hasonló jellegű programot.

A Bernanke beszédét megelőző várakozásokról itt olvashat.