A világ eddigi legsúlyosabb Ebola-járványának hatása immáron érződik az árupiacokon is. A kakaó ára az elmúlt két hétben tíz százalékkal, tonnánként 2305 fontra ugrott, ami három és fél éves csúcs. A magyarázat egyszerű: a befektetők attól tartanak, hogy a járvány átterjed Elefántcsontpartra, a világ legnagyobb kakaóbab-termesztő országába - derül ki a Financial Times cikkéből.

Ha a fertőzés megjelenik ebben az országban, akkor akár duplájára nőhet a kakaóbab (a csokoládé alapvető nyersanyagának) ára - fejtegeti Edward George, az afrikai Ecobank vezető elemzője. Eddig Sierra Leone, Libéria és Guinea szenvedte el a legsúlyosabb csapást, ám az utóbbi két ország határos Elefántcsontparttal. Egyelőre ugyan egyetlen megbetegedést sem jelentettek ebből az országból, ám a piac a rémes előrejelzések miatt pánik üzemmódba került. Az amerikai járványügyi intézet szerint például januárig 1,4 millió embert fertőzhet meg Nyugat-Afrikában az Ebola.

Hozzák-viszik

A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy egyes betegek Libériából vagy Guineából, ahol az egészségügyi rendszer képtelen megbirkózni a fertőzéssel, a szomszédos országba utaznak orvosi kezelésre. Szenegálba és Nigériába így jutott el a vírus. Az országhatárok Afrikában "porózusak", teljes ellenőrzésük vagy lezárásuk lehetetlen. Ha az Ebola eljut Elefántcsontpartra, akkor a hatóságok kénytelenek lesznek korlátozni a kakaóbab-termelők mozgását az októberben induló betakarítási szezon derekán.

A kockázat nagyságát mutatják a termelési adatok. A járvánnyal küszködő három országokban együttesen évente 21 ezer tonna kakaóbab terem, ami jelentéktelen a 4,2 millió tonnás világtermeléshez képest. Elefántcsontpart azonban 40 százalékkal, 1,6 millió tonnával részesedik az utóbbiból, a mellette fekvő Ghana - ahova szintén átterjedhet az Ebola-járvány - további 20 százalékkal, 0,9 millió tonnával veszi ki a részét a világ kakaóellátásából.

Idegeskednek

A piacot ismerő szakemberek azzal igyekeznek nyugtatni a kedélyeket, a kakaó a korábbi háborúk és puccsok idején is zavartalanul kijutott Nyugat-Afrikából, ezért most sem lesz baj. Az Olam, a térség egyik legnagyobb terménykereskedője jelezte, hogy Nigériában ugyan riadókészültségben dolgoznak emberei, de ezenfelül csak néhány elővigyázatossági intézkedést tettek. A Barry Callebaut, a világ legnagyobb kakaóbab-feldolgozója elhalasztott egy, az elefántcsontparti Abidjanba tervezett vezetői konferenciát.

Eddig már csaknem 3 ezer embert ölt meg az Ebola - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentéséből. Libériában két-három hetente, Sierre Leonéban és Guineában nagyjából havonta kétszereződik meg a megbetegedések száma. Christian Lude árupaci kereskedő szerint a helyzet olyan érzékeny, hogy minden új információmorzsa azonnal hatással lehet a piaci hangulatra.