Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az irányadó egyhetes repo kamatláb 4,5 százalékról 10 százalékra változott, miközben az egynapos hitelnyújtási rátát 7,75 százalékról 12-re, míg az egynapos betéti kamatát 3,5-ről 8 százalékra emelte. A piacok eddig az egynapos kamatot tekintették irányadónak, mostantól azonban a jegybank közlése szerint az egyhetes lesz az.

A Bloomberg által megkérdezett elemzők az irányadó repo ráta esetében nem számítottak változtatásra, úgy, ahogy az egynapos betéti kamatok esetében sem, a hitelnyújtási ráta esetében pedig 10 százalékos szinttel számoltak - írja a Business Insider.

A  bejelentésre azonnal 2,1925-re erősödött a török líra árfolyama a dollárral szemben a döntés előtti 2,2591-ről.

Erdem Basci a török jegybankelnök kedden egyértelmű utalást tett a kamatemelésre, miután a központi  bank negyedéves inflációs jelentését ismertetve elmondta: az eddigi 5,3 százalékról 6,6 százalékra rontották az idei évre vonatkozó inflációs előrejelzését. A jegybank inflációs célszáma 5 százalék.

Erdem Basci kijelentette: "Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy a központi bank minden rendelkezésre álló eszközt használni fog (hogy megfékezze az inflációt). A bank, ha szükséges, habozás nélkül megteszi azokat a lépéseket, amelyekkel tartósan szigorítja a monetáris politikát".

A központi bank nagyjából 3 milliárd dollárt öntött a piacra, hogy megállítsa az árfolyamzuhanást, de hiába. A jegybank végül hétfő délelőtt bejelentette, hogy kedd este rendkívüli ülést tart.

Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök a monetáris tanács kedd esti ülése előtt kijelentette, ellene van a kamatemelésnek. "Ellenzem, mint ahogy mindig is tettem" - mondta a sajtónak, mielőtt hivatalos látogatásra Iránba indult. Hozzátette ugyanakkor, hogy nincs beleszólása a jegybank döntésébe.

A részben a Fed kötvényvásárlási programjának mérséklése miatt nyomás alá került feltörekvő gazdaságok közül elsőként egyébként India "esett el", ahol a jegybank kedden 7,75 százalékról 8,0 százalékra emelte a kamatot.

Törökország után Dél-Afrika lehet a következő jelölt, ahol szerdán tartanak kamatmeghatározó ülést. A rand a török lírához hasonló nyomás alatt van. A platinabányákban kirobbant sztrájkok ugyanakkor nem könnyítik meg a döntéshozók helyzetét. Elemzők elképzelhetőnek tartják, hogy a pillanatnyi helyzetben nem tudnak olyan intézkedést hozni, amellyel megállíthatják a rand gyengülését.

Az indiai kamatemelés és a törökországi monetáris szigorítás után felmerül a kérdés, hogy mindez hogyan hat a magyar monetáris politikára. Erről szóló cikkünket itt olvashatja.