Kezdettől fogva egy Európa-barát Ausztriáért küzdöttem - hangoztatta Van der Bellen az ORF közszolgálati televízióban nyilatkozva. A 72 éves politikus hangsúlyozta, hogy "az egyenlőség, a szabadság és a szolidaritás értékeit" fogja védelmezni.

A szavazatok 80 százalékos feldolgozottsága mellett közel 7 százalékpontos a különbség a két jelölt között, ami meglepetés, hiszen a legutolsó felmérések is szoros küzdelmet jósoltak. Az FPÖ és Norbert Hofer már elismerte a vereséget, és gratulált Alexander Van der Bellennek. A még május 22-én tartott második fordulóban is Van der Bellen győzött, de akkor a voksok 50,35 százalék szerezte meg Hofer 49,65 százalékával szemben.

Érkeznek az adatok

Este hat óra után elkezdtek érkezni az adatok az egyes tartományokból.

A legnyugatibb tartományban, Vorarlbergben, ahol a legkorábban zártak a szavazóhelyiségek az első adatok alapján tarolt Van der Bellen: itt 60,4 százalékot kapott, míg Hofer csak 39,6-ot. Hofer tehát a májusi eredményhez képest itt 1 százalékponttal kevesebbet kapott.

Burgenlandban, Hofer szűkebb hazájában viszont a szélsőjobbos jelölt nyert magabiztosan: 59,5-40,5 százalékot mutatnak az előzetes adatok.
Stájerorország szintén Hoferé: 55,1-44,9-re vezet az első összesítések alapján az FPÖ jelöltje. Karintiában Hofer vezet 56,5-43,5 százalékra. Felső-Ausztria Van der Bellené 53,3-46,6 százalékos aránnyal. Alsó-Ausztriában viszont Hofer vezet egy hajszállal, 50,7-49-3 százalékra. Tirolban Van der Bellen 52,5-47,5 százalékra vezet. Salzburgban nagyon kiegyenlített a meccs, Hofer vezet pár tized százalékkal, 50,2-49,8.

A bécsi eredménynek köszönheti Van der Bellen a magabiztos győzelmét, az osztrák fővárosban ugyanis tarolt a Zöldpárt által támogatott jelölt: 63,3-36,4 százalékos arányban verte el Hofert Bécsben. Az előző választáshoz képest Hofer mindegyik tartományban 1-2 százalékot veszített. Még azokban is, ahol most tarolt.

Ausztriában vasárnap mintegy 6,4 millió választópolgár dönthetett arról, hogy a következő hat évben ki legyen Ausztria szövetségi elnöke. A levélszavazatokat - 700 ezren jelezték, hogy így voksolnak - hétfőn reggel kezdik el számolni, ezért hivatalos végeredmény hétfőn este lesz.