Vlagyimir Putyin orosz államfő azt ajánlotta belorusz és kazah kollégájának, hogy fontolják meg a három országra kiterjedő valutaunió létrehozását. Putyin Kazahsztán fővárosában, Astanában tárgyalt Alekszandr Lukasenko fehérorosz és Nurszultán Nazarbajev kazah elnökkel. Országaik tagjai az Eurázsiai Gazdasági Uniónak.

Ez a szervezet politikai és gazdasági szövetségi rendszer, amelyben szívesen látnák a többi volt szovjet tagköztársaságot is. Putyin az rt.com hírügynökség jelentése szerint úgy fogalmazott, hogy itt az ideje elbeszélgetni arról, hogy valamikor a jövőben valutaunióvá alakítsák nemzetközi rendszerüket. Könnyebb ellenállni a pénzpiacok hullámverésének, ha vállvetve állunk ellen a lökéseknek - hozott szemléletes érvet felvetése mellett.

A három vezető egyébként azokról a lehetőségről beszélt egymással, amelyek segítségével kivédhetnék a világgazdaság lassú növekedéséből fakadó gondokat. Emellett a mélybe zuhant olajár okozta problémáik leküzdése is terítékre került.

Az orosz vezető a tanácskozás közben Ukrajnáról is beszélt. Reményei szerint a polgárháborús konfliktus hamarosan véget érhet. Bízik benne, hogy a kijevi kormány fokozatosan végrehajtja azokat az intézkedéseket, amelyeket a legutóbbi minszki megállapodásban vállalt - fogalmazott Putyin.