Jemenben megölték a helyi al-Kaida egyik vezetőjét

Egy összecsapásban megölték az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet helyi szárnyának egyik vezetőjét a jemeni fővárosban, Szanaában - közölték a biztonsági erők pénteken.
Inforádió, 2014. május 9. péntek, 09:04

Saef Mohamed Szaid al-Sabvani gyaníthatóan részt vett számos merényletben, illetve külföldiek elrablásában.

A biztonsági erők szóvivője, akit a Szaba jemeni hírügynökség idézett, azt mondta, hogy Sabvani az "al-Kaida egyik legveszélyesebb, a leginkább keresett embere, a szervezet helyi hálózatának vezetője volt".

Egy rendőrségi forrás elmondta, hogy a terroristát üldöző biztonsági erők Szanaában, az elnöki palotától nem messze próbálták járművét megállítani, de Sabvani tüzet nyitott rájuk. A kialakult összecsapásban a biztonságiak megölték őt és egyik kísérőjét. Két másik kísérő megsebesült. A jármű három másik utasát őrizetbe vették.

A jemeni belügyminisztérium hétfőn az Arab-félsziget al-Kaidája (AQPA) nevű szervezett tevékenységének fokozódására figyelmeztetett azt követően, hogy a hadsereg csütörtökön elfoglalta egyik dél-jemeni fellegvárukat, a Sabva tartománybeli Azzant.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Nyugga, 2014.05.09 10:22

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html