Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kínai központi statisztikai hivatal csütörtökön közölte, hogy a kínai iparvállalatok profitja júniusban 19,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és elérte a 727,8 milliárd jüant (107,8 milliárd dollár). Az első fél évben 22 százalékkal emelkedett a kínai iparvállalatok nyeresége - írja az MTI.

A legnagyobb mértékben az acél-, a gépkocsi- és az elektronikai iparban nőtt a nyereség. A kínai áruk iránti erőteljes globális keresletnek köszönhetően a vállalatok egyelőre nem érzik a monetáris szigorító intézkedések hatását. (Nagyon olcsó lett a magyar panda.)

Peking likviditásszűkítő intézkedéseket hozott, hogy megállítsa az adósságállomány és a nem teljesítő hitelek állományának növekedését, ami azonban megdrágította a hiteleket a vállalatok számára.

Kínai kutatóintézetek prognózisa szerint a kínai gazdaság növekedési üteme az év hátralévő részében lelassul, a bruttó hazai termék (GDP) az első fél évi 6,9 százalék után a második fél évben 6,7 százalékkal, az év egészében pedig 6,8 százalékkal bővül.